Zuglói gázolás: Tükörből látta a kozmetikus a kokainozást?

Zuglói gázolás: Tükörből látta a kozmetikus a kokainozást?

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 31. 05:30
<p>Az igazságügyi orvos szakértő szerint egyértelműen nem kimutatható, hogy használt-e kokaint a halálos gázolás előtt T. Klára Petra. A 25 éves nő csak azt ismeri el, hogy a baleset után szívott.</p>
G. J.

Fontos tanúk meghallgatásával folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon T. Klára Petra büntetőügye. Mint ismeretes: a nő 2016 novemberében halálra gázolt egy 85 éves férfit Zuglóban. A módos üzletasszony segítségnyújtás nélkül elhajtott, egy kozmetikába ment műszempillát csináltatni, később a szalonban tartóztatták le. A nő következetesen tagadja, hogy kokaint fogyasztott volna a baleset előtt, viszont azt elismerte, hogy utána két csík kokaint felszívott a szépségszalonban. Az igazságügyi orvos szakértő a bíróságon azt mondta: nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a nő pontosan mikor szippanthatta fel a drogot. 

– Hosszú idő múlva érkezett meg a vérminta ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, hogy a kábítószer a baleset előtt vagy utána került a szervezetbe. Az enzimek négy óra elteltével elkezdik bontani a kokaint – jelentett ki a toxikológus. 

Tanúként idéztek be két rendőrt is, akik a kozmetikai szalon vezetőjét hallgatták ki tavaly januárban. Felolvasták az üzletvezető vallomását: elmondta, hogy a baleset után mikor jelent meg náluk T. Klára Petra szempillát csináltatni. Először határozottan állította: hogy T.-t nem látta drogozni, és ez egyébként sem szokás a szalonjában. Ké­sőbb mégis eszébe jutott egy gyanús mozdulat. 

– A tükörből láttam háttal, hogy lehajolt és utána a pult enyhén fehér poros volt – állította. A bíróságon azonban már semmire nem emlékezett a vallomásából. 

Új üzletbe fog Petra

Hogy telnek a napjai a házi őrizetben?

Nem visel meg egyáltalán. Dolgozom az új üzleti terveken. Mindenképpen új üzletbe szeretnék kezdeni külföldön. Németül is tanulok, és mindent megteszek, hogy megvalósuljon.

Kimehet a házból?

Hetente kétszer lehet programom, de a nyomkövetőt állandóan hordani kell. Úgy érzem, hogy ez az egész egy jelzés volt arra, hogy lassítsak.

Mit szól ahhoz, hogy nem bizonyítható a kokain fogyasztásának az időpontja?

Ez is engem igazol! Én azt soha nem tagadtam, hogy a történtek után fogyasztottam kábítószert, de előtte nem.

Milyen ítéletre számít?

Lezajlanak a tárgyalások és majd a bíróság eldönti, hogy bűnös vagyok-e, várjuk meg!

Kutyának hitte áldozatát

A vád szerint T. Klára Petra bekokainozva gázolta halálra 2016 novemberében a 85 éves K. Józsefet. A vagyonos üzletasszony Budapesten, a XIV. kerületi Füredi úton, egy Audival ütötte el a trolibusz megállójában várakozó idős férfit, aki a helyszínen életét vesztette. T. Petra csak egy tompa puffanásra emlékezett, vallomásában azt mondta, egy nagyobb testű állatnak, esetleg kutyának hitte, akit elgázolt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.