Felmérés: Eger a legélhetőbb magyar város

Felmérés: Eger a legélhetőbb magyar város

legélhetőbb város
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 04. 10:30
<p>Meglepő, de van olyan vidéki magyar város, ami élhetőbb a fővárosi kerületeknél. A települések top tízes listájára hat budapesti kerületen kívül négy vidéki település került fel.</p>
Ny. A.

Mely magyarországi városok a legélhetőbbek? – tette fel a kérdést idén már harmadszor az Otthon Centrum, ami hivatalos adatok se­gítségével igyekezett sorba rendezni a magyar városokat. A lista legelején hat fő­városi kerület – a budai I., XII. és a pesti V., VI., VII., IX. – szerepel, de négy vidéki város – Eger, Veszprém, Tata, Szekszárd – is szerepel a top tízben. Itt járnak a legtöbben középiskolába és itt dolgoznak a legtöbben az itt lakók közül.

A vidéki városok közül Eger a legélhetőbb, az utóbbi időben sokan költöztek a történelmi te­lepülésre. Ezután Veszprém következik, ahol a foglalkoztatási adatok jók. Az előkelő helyeket a vidéki városok annak köszönhetik, hogy az ott élőknek nem kell sokat ingázniuk, ez pedig az egyik legfontosabb élhetőségi szempont.

Pécs a középmezőnyben

A vidéki nagyvárosok – Debrecen, Pécs, Szeged – a középmezőnyt erősítik. Mert bár a foglalkoztatottsági adatok és az egészségügyi, illetve oktatási mutatók jók, az ott élőknek so­káig tart bejutni a munkahelyükre és hazautazni. 

Jobb Gyál, mint Csepel

Az agglomerációs települések közül továbbra is Gödöllő és Budaörs a legélhetőbb. Az elemzés legmeglepőbb része, hogy a főváros külső kerületeit – Pestszentlőrinc és Csepel – élhetőségben megelőzik az olyan vidéki települések, mint Szigetszentmiklós és Gyál. A szakemberek ezt azzal magyarázzák, hogy a főváros külső kerületeiben rengeteg időt vesz el az emberek életéből az in­gázás.

Így készül a lista

Az elemzésben csak a húsz­ezer lakosnál népesebb városokat rangsorolták. Az életminőség szempontjából lényeges mutatók alapján dolgoztak a szakemberek, az egészségügyi ellátást, az oktatási és a munkahelyi lehetőségeket vetették össze. Megnézték, mennyien dolgoznak az adott településen, mennyit kell ingázni, hány háziorvos jut ezer emberre, illetve hány új lakossal nőtt a település létszáma.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.