Aktuális

Tragikus baleset Ferihegynél: Gyűjtenek a százados családjának

B. B.

Létrehozva: 2018.04.01.

Forrás: MTI

Az egész reptéri közösséget megrázta a 36 éves Sz. Zsolt pénzügyőr százados tragikus balesete. Mint arról a Bors beszámolt: a férfit március 8-án érte halálos baleset. Zsolt Opelja és egy kisbusz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának felvezető útján rohant egymásba. A busz olyan erővel ütközött az Opel oldalának, hogy az autó megpördült, és az úton keresztben állt meg. A férfi a kocsiba szorult, csak tűzoltók tudták kiszabadítani a roncsból, azonban már hiába, a százados a helyszínen életét vesztette.

– Az egyik legjobb munkatárs volt, jó kedélyű, vidám, mindenkinek segített, akinek csak tudott, mindig lehetett rá számítani. Bele sem merek gondolni, mit érezhet a családja, egy alig négyéves kisgyerme­ket hagyott maga után – mondta az egyik munkatársa.

Ismerősei hozzátették: a férfi jól vezetett, nem hajtott őrült módjára. Kollégái az eset után egyre többen érdeklődtek, hogyan tudnak segíteni a gyászoló családnak, ezért az igazgatóság nemes gesztusként gyűjtést szervez. Az adományozást a NAV Repülőtéri Igazgatósága kezdeményezi, elsősorban a munkatársaknak. Ezért a Repülőtéri Igazgatóságon adománygyűjtő dobozokat helyeztek ki, amelybe április 

13-ig bármely ott dolgozó névtelenül beleteheti a segítségre szánt összeget, ezután pedig majd a pénzt összesítve juttatják el a családhoz. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják az esetet, egyelőre nem tudni, pontosan hogyan történt a baleset.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek