Katalin zsebében landolt a Bors milliója

Katalin zsebében landolt a Bors milliója

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 14. 13:30
<p>Egy nullával kevesebbnek nézte a nyereményt.</p>
Ny. A.

Alig hitt a szemének Katalin, mikor a Bors címoldalán lévő matricát lekaparva három egyforma szimbólumot talált. Első pillantásra azt hitte, 100 ezer forintot nyert, de még nagyobb volt az öröm, miután tárcsázta a játékirodát.

– Mikor bediktáltuk az ellenőrzőkódot, a vonal másik végén közölték, hogy ez bizony egymillió forintot érő matrica. El sem akartam hinni! – kezdte Katalin, aki régóta tervezi, hogy ráncba szedi otthonukat. Azt is elárulta, hogy nagy álma megvalósításával is tartozik még magának. – Azt bánom, hogy sosem mentünk el nyaralni. Még régen a lányommal terveztünk egy külföldi utat, de nem készült el időben az útlevelem, így lecsúsztunk az útról. A nyereményből remélem marad annyi, amiből elutazhatunk – mondta hűséges olvasónk.

Április 29-ig tartó, Pénzpiramis nevű játékunkon hetente nyerhetnek a szerencsések egymillió forintot. De azt se feledjék, hogy a nem nyertes matricával is ringbe szállhatnak az utolsó millióért. Vágja ki, gyűjtsön össze belőle hármat, és vegye meg a Bors Hétvége újságot a benne található játékszelvény miatt! Ezután már csak egy egyszerű, piramisokkal kapcsolatos kérdésre kell helyesen válaszolnia, hogy Öné lehessen az utolsó egymillió forint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.