Drága mulatság lesz idén a baracklekvár - Elfagyott a termés, kevés a befőttes üveg

Drága mulatság lesz idén a baracklekvár - Elfagyott a termés, kevés a befőttes üveg

lekvár
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 07. 12:00
Évek óta nem pusztított akkora fagy a hazai baracktermésben, mint pár hete. Idén nagyon kevés lekvárnak való barackra lehet számítani. Ráadásul az üveggel is gondok lesznek.<br />
P. Zs.

Nincs is jobb, mint a frissen kisült piskótára vastagon kent baracklekvár, amit saját maga főzött meg az ember előző nyáron. A háziasszonyokat azonban idén meglepetés érheti úgy a barack, mint a befőttesüveg árát illetően.

Arattak a mínuszok

Akárcsak hat évvel ezelőtt, amikor húsvétkor erős fagy tette tönkre a gyümölcsösöket, idén is nagy károkat okozott a barackosokban az időjárás. A Csongrád megyei Ruzsán például március 1-jén mínusz 23 fokban ment tönkre a barack, a helyi gazdák szerint a szokásos alig 10-20 százaléka az, ami megteremhet idén.

– A kajszibaracknál országosan szűk 10-20 ezer tonnás termésre lehet számítani. Jó évben 40 ezer tonna is megterem. Amikor sok és jó barack volt, jól alakultak az árak is, ám idén ennek a fordítottjára lehet számítani – mondta a Borsnak a Fruitveb Gyümölcstermelői Főbizottságának elnöke. Apáti Ferenc hozzátette: most még elég bizonytalan a helyzet, de több száz forintos drágulásra is fel kell készülni.

Leállt a gyár

Más miatt is nagy gondban vannak a termelők, illetve konzervgyárak. Február 11-én ideiglenesen – 80-85 napra – leállt ugyanis az ország egyetlen öb­lös­üveggyára Orosházán a ke­mence cseréje miatt. Ezért befőttesüveg-hiány van.

– Már most sincsen készlet, és hónapokig nem is lesz, pedig nagyrészt májustól szeptemberig lenne rá szükség. Emiatt 20-30 százalékos emelkedésre számítunk az üveg árában, de ennél több is lehet – jósolta a Borsnak Sebesta Péter, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke.

15 üveg: + 2000 forint

És akkor számoljunk!

• Egy kiló barack ára, ha jó a termésátlag, 400– 450 forint, idén akár 600–750 forint is lehet kilónként.
• A 370 milliliteres üveg ára jelenleg 110 forint körül van, ha bejön a minimálisan várható, 20–30 százalékos drágulás, 130–170 forint is lehet.

• Egy kiló cukor 200–320 forint attól függően, milyet választunk.
• A legegyszerűbb módszer a lekvárfőzéshez a dzsemfix bevetése, ebből 4 kiló gyümölcshöz 3 tasak kell. Ez jelenleg 600 forintért szerezhető be.

Tippek

Az őszibaracknál valamivel jobb lesz a helyzet, így lehet azzal helyettesíteni a sárgabarackot.
Ha kis piacon vásárolunk, jobban járhatunk anyagilag, és pláne érdemes kivárni a szezon végét, amikor olcsóbb lesz a barack.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.