Aktuális

Csalódottan, betegen és elfelejtve halt meg Magyari Béla

Gergály Judith, Putnoki Zsuzsanna

Létrehozva: 2018.04.25.

A magyar űrhajós a házát árulta, a bútort is elvitték. Mellőzöttnek érezte magát, az utolsó hónapban már nem beszélt senkivel.

Forrás: Wikipedia

Imádta a repülést, háza kertjéből a ferihegyi gépek zúgását hallgatta Magyari Béla, a 68 éves korában elhunyt űrhajós. Bár nem járt a kozmoszban, nem ez bántotta leginkább, hanem az, hogy az ország megfeledkezett a 80-as évek ünnepelt légiezredeséről.

Budapest szélén, csendes környéken, egy hatalmas, kétszintes családi házban lakott a napokban elhunyt űrhajós. A környék közel sem egy budai villanegyed, egyszerű, kisvárosi házak sorakoznak itt, közvetlenül a Ferihegyre induló vagy érkező repülők alatt. Már kívülről is látszik, nem volt feltétlenül jövedelmező nyugdíjas űrhajósnak lenni, bár a ház és környéke rendezett, ám gyanúsan csendes. 

Magyari özvegyét nem találtuk otthon, a szomszédok szerint ugyanis nem elég, hogy elvesztette férjét, édesanyja, vagyis Magyari anyósa is súlyos beteg, kórházban ápolják. A környékbeliektől megtudtuk, a házat jó ideje árulták már, sőt, a postás szerint alig pár nappal Magyari halála előtt sikerült is eladni, a házban lévő tárgyak nagy részét is kipakolták már.

– Az utóbbi egy hónapban már nagyon rossz állapotban volt Béla, pedig korábban sokat be­szélt. Szeretett mesélni azokról az időkről, és rengeteg fényképet, emléket tartott a házban. Az utóbbi időben viszont már menni is alig bírt – mondta a környék postása ottjártunkkor.

Persze mindenkit az érdekelt legjobban, hogyan lett Magyari Béla örökre a második, és így az, aki ugyan bármikor beugorhatott volna Farkas Bertalan helyére, ez végül sosem történt meg.

– Nagyon sokszor és sokat, akár órákat be­szélgettünk. Körülbelül húsz éve itt lakott már a család. Nekem el merte mondani azt is, amiről sosem beszélhetett, hogy miért nem ő ment fel az űrbe.

Az egész csupán egy rokoni szálon múlott. Az döntött, hogy a szovjet űrhajós, Valerij Kubaszov nagybátyja volt a kilövőállomás vezetője. Kubaszov párja pedig Farkas volt, cseréről szó sem lehetett. Ők utaztak, Béla és társa maradt a tartalék – mondta a Borsnak Berecz József, akivel szoros barátságot ápolt az egykori űrhajós. 

A Magyar Nemzetnek rendkívül csalódott interjút adott 2009-ben. Leginkább azt fájlalta, hogy a rendszerváltás után elfelejtették, doktori címe ellenére kitették kutatói állásából, szívizomgyulladása miatt pedig már nem ülhetett vadászgépre. Ötvenegy évesen küldték nyugdíjba, ami – ahogy fogalmazott – talajvesztést jelentett a számára. Feleslegesnek tartotta magát, aki nyugdíjas­éveiben még az illatszerügynökösködéssel is megpróbálkozott. 

– Nem hívnak sehová, de nem is mennék el. Pedig a rendezvényeken jogom lenne felvenni még az ezredesi egyenruhámat is. Persze fel sem jönne rám – tette hozzá önkritikusan a kilenc évvel ezelőtti interjúban.

Farkas Bertalan: Másfél hónapja még a jövőt terveztük

Mondhatjuk, hogy Magyari volt a legjobb barátja?

Igen, 52 éve tart a barátságunk. Harmadikos gimnazisták voltunk, amikor először megismerkedtünk Kecskeméten. Együtt kezdtük a repülést, később együtt mentünk ki a Szovjet­unió­ba és amikor visszatértünk, a Magyar Néphadsereg vadászpilótáiként kaptuk a kinevezésünket, és a pápai repülőezredhez kerültünk.

MiG–21-es gépeket vezettünk, másik századnál, de egy repülőezrednél voltunk. Az 1977-es év fordulópont volt, mindketten jelentkeztünk önkéntesen űrhajósjelölteknek, a vadászpilótákból válogattak, ez minden országban így volt. 

Magyarit nem bántotta, hogy nem ő ment a világűrbe?

Nézze, biztos bántotta, de mindketten tudtuk, hogy csak az egyikünk repülhetett. 

Mikor találkoztak utoljára?

Másfél hónapja. Sajnos az utóbbi időben sokszor volt kórházban, többször meglátogattam, szívesen fogadott.

Jó volt leülni és beszélgetni, tervezgettük a jövőt, a szó igazi értelmében: lesz az űrrepülés évfordulója május 26-án, utána jönnek a születésnapjaink, mindketten 1949-ben és mindketten augusztusban születtünk, csak én néhány nappal hamarabb. Sokszor tartottunk közös ünneplést. Tervezgettünk, de sajnos a sors közbeszólt.

Mikor értesült a haláláról?

Hétfőn, szomorú nap volt. Vidéken tartottam előadást. Nehéz volt beszélni róla úgy, hogy már nincs közöttünk.

Mit mondott ezután a közönségnek?

Hogy amit ő csinált az példaértékű, büszke lehet rá mindenki. Örülök, hogy ismerhettem. Nyugodjon békében! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145024_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145300_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehet, hogy az idegen lények mégsem zöldek? Sokkoló, ami napvilágot látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól