Végigrángatták a gyereket a házon, hogy a szajréhoz jussanak

Végigrángatták a gyereket a házon, hogy a szajréhoz jussanak

brutális
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 25. 18:00
Bors

A rendőrség közétett egy videót a brutális támadásról, mikor is egy kalapácsokkal felfegyverkezett banda tört be egy chislehursti 81 éves milliomos házába. A nyugdíjas férfit valamilyen folyadékkal öntötték le, unokáit pedig megfenyegettek, majd az emeletre vonszolták és arra kényszerítették, hogy adják át értékeiket.

Március 5-én este 6 óra körül négy 20-as éveiben járó férfi tört be a család házába. Egyikük feladata az volt, hogy a halálra rémült család tagjait a társalgóban tartsa, míg társai kifosztják a házat.

Valamilyen csoda folytán az áldozatoknak mégis sikerült szólniuk egy barátjuknak, aki azonnal értesítette a rendőrséget, így azok nagy erőkkel ki is vonultak a délkelet-londoni családi házhoz. A rablók a 11 éves fiút keresztülvonszolták a házon, a tinédzser lányt pedig az emeletre rángatták, hogy megszerezzék ékszereiket, óráikat, számítástechnikai, eszközeiket és a pénzüket.

Ben Briselden nyomozó úgy hiszi, hogy ez a banda lehet felelős a környéken történt más hasonló incidensekért is.

„Ez egy borzasztó betörés volt, melyben egy család csak az estéjét szerette volna élvezni és együtt töletni, de ez a négy rabló megtámadta, megfenyegette és kirabolta őket” – nyilatkozta a Daily Mailnek.  

A tettesek nyomára egyelőre nem sikerült rábukkanni a rendőrségnek, ezért is osztották meg a videót, hátha valaki felismeri a támadókat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.