Aktuális

Kis híján egy szál tollal mészárolta le társát a váci rab

Bors

2018. március 30. péntek 22:35

Ítéletet hozhatnak kedden annak a váci rabnak az ügyében, aki a börtönudvaron próbálta meggyilkolni rabtársát. A férfit csak a szerencse és a többi rab mentette meg a haláltól.

Forrás: Bors (képünk illusztráció)

A két rab együtt ült 2016-ban a Váci Fegyház- és Börtönben. Ismerték egymást, sőt, rövid ideig még cellatársak is voltak, nem álltak haragban egymással.

Egy szeptemberi napon azonban sétálni mentek a börtön udvarán, és míg társa egy másik rabbal beszélgetett, a férfi egy tollal hirtelen mellé lépett, és csak annyit mondott:

- Nem vamzer, hanem pitbull! - majd nyakon szúrta a rabtársát. A férfi ezután még egyszer megprtóbálta nyakon szúrni a másik foglyot, aki azonban védekezett, így csak az egyik ujját találta el.

Az őrjöngő rab mégsem hagyta annyiban, nekiesett vérző társának, birkózni kezdtek. A meghökkentő harcnak a többi fogvatartott vetett véget, azok ugyanis a földön hempergő férfiakhoz rohantak, és szétválasztották őket. 

A két férfit később elkülönítették egymástól, a tollas ámokfutó most ezért az ügyért is bíróság elé áll kedden, és bár első tárgyalás lesz az ügyben, vélhetően már ítéletet is hoznak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10307_resized.jpg?avcount=1669506609
origo.hu

Magyar valóságshow-szereplők, akikről kiderült, hogy pornóztak - itt vannak a meztelen fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383067_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehetetlen helyesírási teszt: 10-ből 9 ember megbukik rajta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15381645_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter a France 24-nek adott interjúban védte meg Magyarországot + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15381919_auto_resized.jpg
ripost.hu

Így süsd a hurkát és a kolbászt, hogy ne durranjon ki!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383548_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Novák Katalin bepillantást engedett, hogy védte őt a TEK Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10309_resized.jpg?avcount=1669506609
origo.hu

Ismert magyar modellek meztelenül - 18+ fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15382863_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így tárold a karácsonyi sütiket, hogy sokáig frissek maradjanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15382127_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megnyílt a föld Csepelen, a hatalmas kráter több mindent elnyelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10280_resized.jpg?avcount=1669506609
life.hu

Black Friday: Most érdemes beszerezni ezeket a hangulatjavító vitaminokat! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15381221_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hatalmas erőkkel vonultak ki a rendőrök: „veszélyes anyagokkal” borított holttestet találtak az utcán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15383497_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A tömegbe hajtott egy autó a karácsonyi vásáron, kitört a pánik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/jyINx3UmdVlCS0y2xoA2TE3iD_zmYcFX62bQzpEOVms/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlZDE5OTYyN2NiZDQxNWZhNzZlMmVhMDE0MzBlNTI5.jpg
Tragédia

Megrázó részletek a 4-es főúton történt tragédiáról: az út szélén hozták világra a kisbabát, anyját és őt sem tudták megmenteni

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/g9wV819UwpXKS10pIZnkNfHMdEj0t8HVVvgbLLfH2yM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MwYTIzZjEzMGZlNTQxZWM4ZjE2ODYzNDZjMzBiZTMw.jpg
Aktuális

Dollárbaloldal: így ömlött a pénz a Bajnai-cégekhez