A húsvéti sütés-főzés alatt több tojás fogy az átlagosnál, így a háztartásokon belül is megnövekszik a szemetesben a héjak mennyisége. A tápanyaggal teli héjjal nem érdemes a kukát etetni.
Kalciumpótlásra kiváló
Ha kell, az állatok is megeszik a tojáshéjat, nem véletlenül: kalciumpótlásra tökéletes a porrá zúzott héj. Főzés után a héjakat sütőben alaposan süssük meg, hogy elkerüljük a szalmonellamérgezést, és alaposan kiszáradjon. Ha már barnul, vegyük ki, és darálóval őröljük porrá. Mielőtt eltesszük, szűrjük le, hogy a megmaradt nagyobb darabok ne kerüljenek bele. Egy kiskanálnyi port beleszórhatunk például főzelékbe, vagy joghurtba.
Szebbé teszi a növényt
A kinti kertészkedéssel még pár napot várnunk kell, de bent már ültethetünk. A tojást ne félbe törjük fel, hanem úgy, hogy nagy része ép maradjon. A lyukba töltsünk földet és ültessük el benne a magokat. A tojásokat állítsuk vissza a tartóba, majd ha már kikeltek, a kis vázával együtt elültethetjük a kertben. Növényünk szebb lesz, mert a héjból feloldódnak a tápanyagok.
Sajgó ízületekre
A tojás glükozamin-, hialuronsav-, valamint kollagéntartalma miatt enyhíti az ízületi fájdalmakat. A héjakat törjük apróra, majd tegyük üvegbe és töltsünk rá almaecetet. Hagyjuk állni addig, amíg a tojáshéjak feloldódnak, majd a levet kenjük a fájó pontra.
Varázsol
A tojásfehérje és héja bőrregeneráló hatású. Utóbbit szárítsuk ki sütőben, majd zúzzuk apróra. A fehérjét verjük habbá, és keverjük hozzá a darabkákat. Óvatosan kenjük az arcunkra, vigyázzunk, nehogy megvágjuk magunkat a darabkákkal. Hagyjuk az arcunkon, amíg a krém megszárad, majd langyos vízzel mossuk le.
Ápol
A körmünk melletti bőrt is puhává teszi. A héjból törjünk le egy darabot és a belső felével tegyük a körömágyunkra.
Romlandó ételt, süteményt két óránál tovább ne tároljunk szobahőmérsékleten, mivel a baktériumok langyos helyen gyorsan szaporodnak – figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal. A maradék ételt is át kell forrósítani felhasználás előtt, nem elég csak meglangyosítani. 2–3 napnál tovább ne tároljuk a hűtőszekrényben. A főtt tojás kivétel: legfeljebb egy napig tároljuk hűtés nélkül, és minél előbb együk meg. Ha túl soknak találjuk az elkészített ételeket, fagyasszuk le, de 2–3 hónapon belül fogyasszuk el. A sonka tárolása attól függ, hogy milyet vettünk. A hagyományos nyers füstölt sonkát nem kell, és nem is javasolt hűtőszekrényben tárolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.