A VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi múltjában kutatnak a rendőrök

A VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi múltjában kutatnak a rendőrök

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 31. 11:45
Bors

A Blikk értesülése szerint a rendőrök megkeresték a Novozánszki Fanni meggyilkolásával védolt B. László egykori barátnőjét, hogy a férfiről kérdezzék.

– Azt kérdezték, hogy volt-e Lászlónak dühkitörése a kapcso­latuk alatt, vagy valamilyen szexuális perverziója, különös szokása. A hölgy megerősítette, hogy semmi ilyesmiről nem tud beszámolni. A hatóságok most szinte mindenkit megkeresnek, aki valaha kapcsolatba került az egykori ügyfelemmel – mondta Brodmann Péter, a gyanúsított egykori ügyvédje és egyben rokona.

A férfi korábbi vallomásában azt állította, hogy az ájult lányt egy építési területen adta át két férfinak, az ügyvéd erről a részletről is újdonsággal szolgált.

– Erről idáig nem beszéltem, de most már elmondom, hogy azon az építkezési területen, ahol az eset történt, még térfigyelő kamera is fel van szerelve, de a vizes világbajnokság után már nem működtették. Pedig a felvétel most kulcsfontosságú lenne. László sokkal előbb megjelölte ezt a helyet, mint hogy kiderült volna, üzemen kívül voltak a kamerák. Volt védencemet két férfi várta ott, egyikük a német rendszámú autóban ült, a másik kiszállt, átvette Fannit, beemelte a kocsiba, és elhajtottak onnan – mondta a Blikknek Brodmann Péter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.