Aktuális

Juhászt nem merte feljelenteni az élettársa

Bors

Létrehozva: 2018.02.14.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület pszichológusi szakvéleménye is bizonyítja, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke párkapcsolaton belüli erőszakot követett el a volt élettársa ellen.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület pszichológusi szakvéleményéből kiderül, hogy Juhász volt élettársa a lelki és fizikai bántalmazás miatt poszttraumás ­stresszben él. A bűncselekmények áldoza­tait segítő civil szervezet által jegyzett dokumentumban leírják: nem támogatják a politikus előző kapcsolatából származó gyermekek feletti közös felügyeletet, azt az anyának javasolják ítélni.

Mint arról korábban beszámoltunk, tettlegesen, súlyosan bántalmazta, benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyermeke édesanyját Juhász Péter, az Együtt elnöke. Juhász exélettársa előbb a gyámhivatalhoz, majd a bírósághoz fordult. Az is kiderült, hogy drogozott az Együtt elnöke családja, gyerekei előtt.

Juhász először teljes tagadásban volt, majd másnap az Indexnek már részben elismerte felelősségét az asszony sérülései miatt. Egy órán át dulakodtak. „48 kg voltam, lenyomott a kanapéra és rám térdelt, és megütött, már akkor feldagadt. Aztán nyugtatót és altatót adott, és még egy éjszakát ott töltöttem. Menstruáltam, ruhástul bőgtem, térdig véres voltam… nem tudtam felkelni”. Az asszony ezen megrázó vallomását a TV2 Tények hozta először nyilvánosságra. 

A múlt héten szombaton kirobbant botrány után az exélettárs közleményben is reagált Juhász soraira a Patent Egyesületen keresztül, ahol többek közt arról írt: „Kénytelen vagyok visszautasítani Juhász Péter azon valótlan állításait is, amelyeket az internetes bejegyzéseiben fogalmazott meg velem szemben. Ezen állítások tételes cáfolata a bírósági és hatósági eljárások során megtörtént, azonban miután a jogvitát nem a nyilvánosság előtt kívánom lefolytatni, a közvélemény előtt Juhász Péter valótlan állításaira jelen állás szerint nem kívánok részletesebben reagálni”.

De vajon miért jelentette fel a rendőrségen a gyámügy Juhászt, amikor kiderült, hogy veszélybe van három gyermek és az édesanyjuk?  

A választ a Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya adta: – Abban az esetben, ha a másik szülőt (nagykorú hozzátartozót) éri bántalmazás, a vonatkozó jogszabályok szerint a gyámhatóság haladéktalanul tájékoztatja a rendőrséget, azonban a rendőrségi feljelentést ebben az esetben a bántalmazott a saját akarata szerint teheti meg – kaptuk a választ. 

A félelemben élő, gyermekeit védő asszony feltehetően Juhász bosszúja miatt nem mert a rendőrséghez fordulni. 

Mit tehet még a gyámügy? 

1. Családon belüli erőszak esetén a gyámhatóság az eset körülményeinek feltárása után tájékoztatást nyújt a bántalmazottnak a család és gyermek védelmét szolgáló szolgáltatásokról (pl. családok átmeneti otthona, védett ház szolgáltatás, ahová a bántalmazott anya a gyerme­kével menekülhet, és tartózkodási helyét a bántalmazónak nem adhatják ki), és tájékoztatja a bántalmazottat, hogy a hozzátartozók közötti erőszak miatt milyen jogi lépéseknek van helye. A bántalmazott kérelmére a gyámhatóság gondoskodik arról, hogy a bántalmazott jogi, egészségügyi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget kapjon.

2. A gyermek ellen elkövetett erőszakos cselekmény esetén a gyámhivatal hivatalból tesz rendőrségi feljelentést kiskorú veszélyeztetése, vagy az ennél is súlyosabb (pl. testi sértés) bűncselekmény miatt. Amennyiben a veszély nem hárítható el más módon (pl. családok átmeneti otthonában történő elhelyezéssel), úgy a gyámhatóság enyhébb esetben a gyermek védelembe vételét, súlyos veszélyeztetés esetén a gyermek családból való kiemelését rendeli el.

És a rendőrség?

Ha a családon belüli erőszak megtörténtére az eset körülményei alapján megalapozottan lehet következtetni, a rendőrség 72 órára ideiglenes megelőző távoltartást rendel el, és kezdeményezi a járásbíróságnál a megelőző távoltartás elrendelését.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek