Aktuális

Ceruzát, írószert evett, aztán kézfertőtlenítővel leöblítette - kórházba került

Bors

Létrehozva: 2018.02.02.

Mérgezéssel szállították kórházba a 13 éves Jade Noakest, aki ritka étkezési zavarral küzd: csillapíthatatlan étvágyat érez az ehetetlen tárgyak iránt, mint például homok, papírzsebkendő, radír. A kórházba szállítás oka az volt, hogy tollak és ceruzák kerültek a terítékre, bár alkoholmérgezés is volt a dologban, mert az íróeszközöket kézfertőtlenítő folyadékkal öblítette le a lány.

Az édesanyja, Nicole nem igazán lát kiutat a problémából, és retteg egyedül hagyni egyetlen lányát, mert fél attól, hogy esetleg valamitől megfullad. A hölgy terve az, hogy segítőkutyát szerez a lány mellé, aki segítene leszokni arról, hogy olyan dolgokat egyen, amik veszélyesek az életére.

– Jade már régóta harcol ezzel a betegséggel, számos orvosi beavatkozásban volt része már emiatt. Először 4 éves volt mikor észrevettük, hogy valami nem stimmel, hiszen akkorra már nem normális az, amit a kisgyerekek csinálnak: hogy minden a szájukba vesznek. Homokot és papírzsebkendőt evett, nyalogatta a cipőket. Akármi volt a kezében vagy a közelében, megpróbálta megenni. Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy amit csinál, az  veszélyes.

Az édesanya folyamatos stressztől szenved, hiszen sosem tudhatja mi lesz az, amit a lánya megpróbál majd megenni.

– Ez egy mindennapos küzdelem. Rettegek attól, hogy egy nap majd nem tudjuk őt megmenteni, mert mondjuk túl messze lesz a legközelebbi kórház. Egy bizonyos fokú autizmussal rendelkezik, onnan ered ez a prodlémája. Igyekszik ő szembeszállni ezzel az étkezési zavarral, de a tudatossága nincs meg a tartós sikerhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei