Döbbent csend telepedett arra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre, ahol egy 36 éves férfi halálra késelte az apját szombaton. T. Béla ráadásul nem először ölt: 2003-ban brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg menyasszonyát a szomszédos Fényeslitke határában. A 21 éves I. Beatrix szemét kiszúrta, egy botot dugott a nemi szervébe, áthajtott rajta a kocsijával, majd felgyújtotta. Mindezt „belső hangok” hatására.
A férfit a tizenöt évvel ezelőtti szörnyűségért nem büntették meg, betegsége miatt kényszergyógykezelésre küldték. Majd szülei gyámsága alá helyezték abban a tornyospálcai házban, ahol a hétvégén egy tucat késszúrással megölte 64 éves apját. Állítólag még az ütőerét is átvágta.
Ottjártunkkor a döbbent helyiek azt mondták, a család köztiszteletben áll. Gazdaságuk volt, sokan dolgoztak nekik a faluban. Béla a kétezres évek elején történtek óta visszahúzódóbb volt, de a család szemközti szomszédja szerint rengeteget dolgozott
– Félni nem féltünk tőle, de fura volt. Feltűnt, hogy sosem nézett az ember szemébe. Nem beszélt nagyon senkivel, néha bement cigit venni a trafikba, aztán nem láttuk – mondta a Borsnak egy helybeli. A faluban az a hír járja, hogy a folyamatos kezelés alatt álló T. Bélánál egy hónapja leállították a vénás gyógyszerezést, de szednie kellett további gyógyszereket. Lehetséges, hogy ettől zavarodott meg újra annyira, hogy saját apja életére tört. Az is elképzelhető, hogy nem szedte be rendesen a tablettákat.
Úgy tudjuk, T. Béla apja reggeli után visszafeküdt, a fia akkor ölte meg. Anyja éppen a tyúkokat etette. A rendőrség közleményét – miszerint a gyilkosságot semmiféle vita nem előzte meg – a helyiek is megerősítették. A nagydarab, erős férfi egyébként nem először támadt apjára. Még a tizenöt éve történt tragédia előtt egy vasvillával szúrta meg, mert állítólag azt hallucinálta, hogy a férfi egy flexszel támad rá.
Az anya egyszer már elvesztette a fiát, de betegsége miatt visszakapta. Most férjét veszítette el örökre, kettős gyilkos fia pedig őrizetben van. Kérdés, hogy a második emberölés után is elengedik-e. Tornyospálcán érthetően egyáltalán nem várják vissza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.