Bionikus kezekkel lesz újra szakács Zoltán

Bionikus kezekkel lesz újra szakács Zoltán

amputált
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 27. 08:30
<p>Súlyos baleset után kellett teljesen felhagynia korábbi életével Zoltánnak. A 26 éves szakács, akinek mindene a főzés volt, szinte az összes ujját elveszítette.</p>
R. K.

Mindent elkövet egy 26 éves férfi, hogy újra szakácsként dolgozhasson, és ismét úgy forgathassa a fakanalat, ahogy azelőtt. Gál Zoltán tavaly júliusban szenvedett horrorisztikus balesetet. A munkából hazatérve a késő esti órákban a Boráros téren aláesett a 2-es villamosnak, súlyos sérülést szenvedett.

– Minden másodpercek alatt történt. Megbotlottam, és mire feleszméltem, már a villamos alatt találtam magam – emlékszik vissza Zoltán. – Pokoli fájdalmaim voltak, mindkét kézfejem borzalmasan megsérült. Elájultam, de mire észhez tértem, megjöttek a mentők segíteni – mondja a Borsnak.

Zoltánnak a kórházban a jobb kézfejéről több ujját is el kellett távolítani. A bal kézfejét pedig teljesen elvesztette. Több hónap kórházi lábadozás következett, mielőtt hazatérhetett. A fiatalembert azért is viselte meg rettentően a baleset, mert imádta a szakmáját, teljesen fel kellett hagynia a szakácsélettel és a felszolgálással.

– Azelőtt Skóciában és Olaszországban is éveket dolgoztam, mindenem a főzés volt. Ez most szinte lehetetlen, ahogy számos más hétköznapi dolog is. De én egy pillanatra sem adom fel! Mindent megteszek, hogy egy szép napon újra kést ragadhassak – jelentette ki.

Zoltán számára egy bionikus kéz jelenthetne megoldást. A technológia ma már ott tart, hogy mûszemet is be tudnak ültetni. Már fel is vették a kapcsolatot a gyártóval, akik egy robotvégtagot készítenének a számára. Ez viszont rendkívül drága, egyedül képtelen finanszírozni.

– Alapvetően tizenötmillió forintba kerülne egy bionikus kéz, de csak 1,5 milliót kellene kifizetnem, mivel a társadalombiztosítás támogatna. De sajnos ennyi pénzem sincs. Dolgozni nem tudok, havonta pedig mindössze 25 ezer forint segélyt kapok – mondja szomorúan.

A félmilliós kezdőtőke összegyűjtéséhez Zoltán szerettei egy felhívást tettek közzé az interneten, amelyen keresztül bárki segíthet. 

Segítsen Ön is!

Ha ön is szeretne segíteni Zoltán gyógyulásában, az alábbi számlaszámon illetve linken keresztül teheti meg:

http://giver.hu/project-single.php?projektid=137

Gál Zoltán
K&H Bank
IBAN: HU50 - 104036488676758172901003
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.