Törött faággal erőszakolt meg egy nőt, egy hónap után szabadult a börtönből

Törött faággal erőszakolt meg egy nőt, egy hónap után szabadult a börtönből

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 31. 18:00
Bors

Forrnak az indulatok Oroszországban, miután 23 évre ítélt szexragadozó börtönbüntetését mindössze egy hónapra enyhítette a bíróság, ugyanis az elkövető három gyereket nevel és idős anyját is ő gondozza. A Gizar Ziyangareev nevű orosz férfi két évvel ezelőtt az erdőbe vonszolta az akkor 31 éves Anna Barminát, akit egy törött faággal megerőszakolt, majd megkéselte. A felkavaró bűncselekmény a nyugat-orosz Ufa városában történt.

A fiatal nőnek olyan súlyosan károsodtak bizonyos belső szervei, hogy a támadás után sosem hagyhatta el a kórházat. Szívinfarktusa volt és egy évvel az erőszak után kómába esett. Harminc kilót fogyott két év alatt, és a szervezete nem bírta tovább, a fiatal nő a héten a kórházban elhunyt. Anna családját nagyon megviselték lányuk elvesztése, de az orosz bíróság döntésére végképp nem számítottak, ami Anna halálával szinte egyidőben született meg.

– Ez a férfi egy embertelen szörnyeteg. Egyszerűen nem értem, hogy a bíróság hogy lehet ennyire elnéző. Anna sosem kel fel, sosem beszél többet. Ez a férfi pedig kijön a börtönből, és egynap ugyanúgy erőszakolni fog – idézte a Mirror Anna édesanyját, aki érthető módon nagyon kiakadt, mikor megtudta, hogy lánya erőszakolója megúszta a börtönt.

Kiderült, nem Anna volt az egyetlen nő, akit 2015-ben a férfi megerőszakolt. Rajta kívül még három nő esett áldozatul az erőszakos családapának. A rémtetteket ráadásul röviddel azután követte el a férfi, hogy kiengedték a börtönből, ahová azért került, mert megerőszakolta a szomszédját és egy fiatal kislányt. Ziyangareev szabadulása hatalmas hullámokat vert, főleg annak fényében, hogy a nyomozásban részt vevő egyik nyomozó névtelenül elmondta: a férfi saját bevallása szerint nem bánta meg tettét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.