Kiderült, miért történhetett a Csongrád megyei családi tragédia

Kiderült, miért történhetett a Csongrád megyei családi tragédia

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 27. 20:25
G. J.

Disznókábító eszközzel végzett a feleségével a 44 éves székkutasi férfi. Két kamaszgyerekük maradt félárván. 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a házaspár összeszólalkozott, majd a majd a vita hevében a férj egy állatok elkábítására használható eszközzel rálőtt az asszonyra. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Ezután a férfi ezzel az eszközzel megpróbálta saját életét is kioltani. A mentők életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.

A Délmagyarország megtudta: a 44 éves B. Csaba néhány nappal korábban stroke-ot kapott, de megműtötték, azóta már látták otthon. A férfi pékként dolgozott, az asszony a rehabilitációs gyógynövény-válogatóban.

Emellett otthon sok állatot tartottak, lovaik is voltak. A szomszédok szerint a házaspár kapcsolata az utóbbi időben nagyon megromlott, a gazdaságban végzett munka az asszonyt nagyon megviselte, olyannyira hogy nemrég elköltözött a szüleihez.

Egy kamaszkorú fiuk és lányuk van, a helyiek értük aggódnak a legjobban.

A férfi ellen emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.