Létezik a mondás, miszerint az első egymillió forintot a legnehezebb megszerezni, utána már némi dörzsöltséggel és kockázatvállalással sokszor több lehet belőle. Papszt Kriszta pénzügyi tanácsadó segítségével a Bors arra kereste a választ, mibe érdemes belevágni azzal az egymillió forinttal, amit tőlünk nyerhet tíz szerencsés olvasó.
Kockáztatni muszáj
Sokan szeretnének kockázatmentes, kiemelkedő hozamú befektetést. Sajnos – ahogy a mondás tartja – kockázat nélkül nincs nyereség. Viszont nem kell lemondani sem a biztonságról, sem a magas hozamokról – hangsúlyozza a pénzügyi szakértő.
Akik biztonságra törekszenek, s nem szeretnék elveszíteni a befektetett pénzüket, azoknak a mai alacsony kamatkörnyezetben az állampapírok jelenthetnek megoldást. Ilyen például a 3 és 5 éves futamidőre kibocsátott Prémium Magyar Állampapír.
Mindent vagy semmit
Ha azt szeretnénk, hogy megtakarításunk biztonságos helyen legyen, ugyanakkor bármikor hozzá is lehessen férni, akkor a magas hozamnak kell búcsút inteni.
– Ha pedig magasabb hozamot szeretnénk, és nem akarunk lemondani a hozzáférhetőségről sem, akkor nem tudhatjuk biztonságban a pénzünket. Ez a rövid távú részvénybefektetésre jellemző: vagy bejön és sokat hoz, vagy nem jön be, és akár mindent elbukhatunk – mutat rá a szakértő.
Sok – biztonságosan
Ha a biztonságot választjuk és vele együtt a magas hozamot, az azonnali hozzáférésről kell lemondanunk. Ilyen esetekben szóba jöhetnek az befektetési alapok: részvények vagy ingatlan.
– Lakásvásárláshoz nyilván nem elég egymillió forint, de befektetési alapok révén be lehet szállni ingatlanba. Ha tőzsdézni kezdenénk, fontos, hogy csak annyit kockáztassunk, amennyinek az elvesztése nem fáj – figyelmeztet a szakember.
* * *
A Bors december 16-ig tartó Karácsonyi milliomosok elnevezésű játékával tíz olvasónk nyer egy-egy millió forintot. Játsszon a Borssal és legyen milliomos az ünnepekre!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.