Évtizedeken keresztül volt a britek kedvelt tévés időjósa Fred Talbot. Azonban mielőtt feltűnt a képernyőn, tanárként dolgozott. Ekkoriban zaklatta azokat a 14-15 éves fiúkat, akik csak jóval később álltak elő azzal, miket éltek át a férfi mellett.
Az első vádak 2012 végén kerültek elő, 2015 márciusában pedig öt év börtönre ítélték az időjóst két fiú megrontásáért. Miközben börtönben ült, újabb áldozatok jelentkeztek - a férfi 2017 nyarán hét további fiú zaklatásáért újabb négy év börtönt kapott. A dolog különlegessége azonban az, hogy Talbot mindvégig tagadta a vádakat - annak ellenére, hogy rendszeres naplóvezetőként gyakorlatilag minden perverz vágyát lejegyezte az évtizedek során - írja a Daily Mail.
Az eddig nem tisztázott, miért gondolta meg magát Talbot, és döntött vallomástétel mellett a tagadás helyett, mindenesetre kedden beismerte egy tizedik fiú megrontását 1980-ból. Az majd a későbbiekben derül ki, eme tettéért hány évet kell majd ülnie.
Talbot ügye anno elég nagy port kavart. Korábbi tanítványai közt volt a Stone Roses zenekar frontembere, Ian Brown, aki maga is a pedofil tanár-időjós ellen vallott. A bíróságon a zenész elmondta: noha ő maga nem volt az áldozatok közt, szemtanúja volt a szexuális zaklatásoknak. A tanúvallomások közt az is elhangzott: Talbot meleg pornófilmeket vetített diákjainak az órákon, valamint előszeretettel feküdt be meztelenül a fiúk mellé táborozások alkalmával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.