Elhunyt F. Nagy Angéla, az egyik leghíresebb magyar szakácskönyvíró

Elhunyt F. Nagy Angéla, az egyik leghíresebb magyar szakácskönyvíró

író
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 22. 19:36
MTI

Elhunyt szerdán, 90. életévében F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira – tudatta a család az MTI-vel. Az összegzés felidézi, hogy életművének minden darabja az arisztokrata-polgári étkezéskultúra és a magyar gasztronómia legnemesebb hagyományaihoz kötődik.

Kultúrtörténeti fűszerezéssel tálalt írásait elsőként a Magyar Nemzet közölte, majd rövid kitérővel az Újítók Lapjánál helyezkedett el, később második, orvos férje révén a Medicina Kiadóhoz került. A hetvenes évek végétől 16 éven át volt főszerkesztője a Magyar Konyhának és saját rovata is volt a Nők Lapjában. Több milliós példányszámban eladott 25 szakácskönyvéből generációk tanultak meg főzni, különösen a Család szakácskönyve az, amelyet mindenki ismer.

A szegénységet és a gazdaságot is stílusosan kell megélni – vallotta meg ars poeticáját F. Nagy Angéla az Isten fizesse meg! című kötetben korábban megjelent interjúban.

A Magyar Konyha egykori főszerkesztőjének, Örkény István volt feleségének a gazdagságot sosem a pénz jelentette, hanem a család, az ízlés, a műveltség, a barátok, a gyökerek, a kitartás és a kultúra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.