Tíz év alatt 34 magyar gyerek kapott új reményt

Tíz év alatt 34 magyar gyerek kapott új reményt

átültetés
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 19. 13:00
Hu-Zo

Tegnap volt tíz éve, hogy Magyarországon először új szívet kapott egy kisgyerek. A 2007. október 18-i műtétet aztán még több mint harminc követte. A most 13 éves Illés Máté is szív­transzplantáción esett át 2010-ben, és azonkívül, hogy rendszeresen szednie kell a szervkilökődést gátló gyógyszert, ugyanúgy él, mint kortársai.

Hócsata a harmadikon

Máté szüleinek első gyermeke szívproblémák következtében halt meg. Az orvosok azzal biztatták őket, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy a betegség öröklődik a második gyerekre, ezért vállalták Mátét. Megszületése után a biztonság kedvéért mégis megkérték a kardiológusokat, hogy ultrahanggal vizsgálják meg. Kiderült, hogy lyukas a szíve. Kilenc hónapos volt, amikor a pitvari lyukat műtéttel lezárták. Később derült ki az, ami az ultrahanggal nem látszott: Máténak van egy szívizombetegsége is, amire nincs gyógyszeres megoldás. Az egyetlen lehetőség, hogy új szívet kap. 2010 márciusában kórházba került, és a decemberi transzplantációig külső, hordozható műszívvel kellett élnie.

– Egyszer kinéztem az ablakon, és láttam, hogy esik a hó. Mondtam a nővérnek, hogy szeretnék hógolyózni. Jó fej volt. Felhoztak egy lavórban havat, és a harmadik emeleten megindult a hógolyócsata – emlékezett vissza Máté egy tegnapi rendezvényen, miközben Király Kata transzplantációs nővér bólogatott. Ő gondozta a szívátültetés után is a fiút a kórházban.

Rutinműtét

– A központunkban évente ötszáz gyermekszív-operációt végzünk, és ebből öt-tíz a transzplantációs – mondta a Borsnak dr. Ablonczy László, a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszívközpontjának gyermekkardiológus főorvosa. – Tíz év alatt 34 gyerek kapott új szívet, és a beültetést követő hat hónapon belül senkit nem ve­szítettünk el. Az a hat, aki elment, nem a szíve, hanem valamilyen más be­teg­ség, elsősorban kü­lön­leges fertőzés mi­att halt meg. Ez a le­gyengült immunrendszer következménye lehet. Egy volt közöttük, akinél tumor volt az ok.

A beültetés egyébként műtétileg nem olyan bonyolult, annál sokkal komplikáltabb operációkat is végeznek már rutinszerűen. Egy szívátültetést akár már újszülöttnél is el lehet végezni.

A műszívé a jövő

– Hat hónapos és ötkilós volt a legkisebb, aki nálunk új szívet kapott – emlékszik vissza Ab­lonczy főorvos, aki szerint nem kell a gyereknek direktben elmagyarázni mindent. – A saját szintjén kell elmondani. Például, hogy a beteg szívét úgy javítjuk meg, hogy készül neki egy új, és amikor megvan, akkor megkapja. Egy adott életkorig azt is elfogadják a gyerekek, hogy létezik a Mikulás. Csak a nagyobbaknál tudatosul, hogy nem a saját szívükkel élnek, és megértik, hogy ez mentette meg az életüket. A jövő egyébként a beültethető műszívé, mert annál nem kell a kilökődés veszélye miatt egy életen át gyógyszert szedni. Az Egyesült Államokban már létezik olyan beépített szívpumpa, ami két ceruzaelem méretű. A probléma jelenleg az, hogy az áramellátás csak kívülről megoldható.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.