Feleségével bujkál a 9 éves kislányát fejbelövő miskolci apa

Feleségével bujkál a 9 éves kislányát fejbelövő miskolci apa

bujkál
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 21. 16:30
Senki sem látta az apát, E. Lajost és feleségét Melindát kislányuk temetése óta. <a href="http://wwow.borsonline.hu/aktualis/sajat-kislanyat-lotte-le-az-apa-miskolcon/133893" target="_blank">Ahogy korábban a Bors megírta, még júniusban történt a tragédia, amikor a férfi véletlenül egy maroklőfegyverrel fejbe lőtte szeretett kislányát, Arankát.</a>
Bors

Az apa imádta szőke, kékszemű lányát, ő volt a mindene, a történtek után a végsőkig bízott benne, Aranka életben marad. A kihallgatásakor azonban minden remény elszállt, elmondták neki, hogy kislánya belehalt a sérüléseibe.

A Blikk úgy tudja, hogy E. Lajos miután vallomást tett, felszívódott és nem beszélt senkivel. Úgy tudni, hogy a kislány temetését a rokonok és Aranka iskolája, a Nyitott Ajtó baptista általános iskola szervezte meg. A szülők elmentek a szertartásra és sokkos állapotban vettek végső búcsút gyermeküktől.

– A temetésen láttuk őket utoljára, Lajos és Melinda is teljesen maguk alatt voltak, össze voltak törve. Azóta azonban nem tudunk róluk semmit – mondta el a lapnak Bódis Sá­muel, az iskola baptista lelkésze.

Emellett a család ügyvédjükkel, dr. Weisz Lindával sem tartja a kapcsolatot.

– Nem léptek kapcsolatba velem, azonban eddig nem kaptunk még idézést, amin meg kellett volna jelenni – mondta az ügyvédnő.

A helyiektől úgy tudjuk, hogy Lajos és kislánya csak játszott a pisztollyal, amikor balszerencsés módon a férfi meghúzta a ravaszt. A mentőket a sokkos állapotban lévő édesanya hívta. A szomszédok a fegyver dördülését nem is hallották, csak a szirénázó mentő- és rendőrautókra lettek figyelmesek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.