Rémálomszerű jelenet játszódott le múlt pénteken a 12 év alatti korosztály fociedzése után, Visegrádon. A fiataloknak túl sokat kellett volna várniuk a sportpálya melletti megállóban a buszra, ezért néhányan úgy döntöttek, hogy az este fél nyolckor végződött edzés után lesétálnak egy megállót.
– Egymástól egy kicsit leszakadva, hatan indultak el az ötperces sétára. A két megálló között voltak, amikor megállt a hátul haladók mellett egy fehér, lesötétített ablakú Audi és egy rendszám nélküli fekete furgon, aminek az ablakából kinyúlt egy kéz és megragadta a fiamat. Szerencsére mellette volt az unokatestvére, aki bátran megfogta a bajba jutott fiam másik karját és elrántotta, majd együtt kiabáltak a többieknek, hogy fussanak. Ha nincs mellette, elrabolhatták volna szegényt – elevenítette fel az elképesztő történetet a Borsnak az egyik megrémült édesanya, Erika, hozzátéve: az egyik kislányt a rollerével próbálták elragadni.
– Ezalatt pedig a fehér kocsi továbbment, és a sofőr az árokban bujkáló többi gyerek mellé hajtott és a kocsi lámpájával világítva kereste őket, majd szerencsére feladta. A gyerekek beszámolói alapján a támadók nem szóltak hozzájuk, az arcukat pedig nem látták, mivel kapucnit viseltek. Felfoghatatlan, de korábban már látták ezt a kocsit a focipálya körül cirkálni – fakadt ki egy másik anyuka, akinek a gyermeke szintén érintett az ügyben. Az elképesztő bátorságról tanúbizonyságot tett gyerekek egy része elfutott, a többi pedig elbújt az árokban, aztán felszálltak a buszra és hívták a szüleiket.
Megkerestük a Visegrádi Sportegyesületet, aminek az elnökhelyettese, Szendrei Lajos elmondta lapunknak, hogy a szerdai edzésre a körzeti megbízottat és a polgármestert is lehívta, hogy a szülőkkel átbeszéljék a gyerekek védelmét szolgáló biztonsági intézkedések fokozását.
Visegrád önkormányzata közleményt adott ki: a polgármester kezdeményezésére a rendőrség és a polgárőrség részvételével egyeztetés történt. A rendőrség a vizsgálatot azonnal megkezdte, ezzel egyidejűleg fokozzák a rendőri jelenlétet. A szentendrei rendőrök az ügyben adatgyűjtést végeztek, az érintett személyeket meghallgatták.
– Egyelőre nem merült fel olyan körülmény, amely bűncselekmény elkövetésének gyanúját támasztaná alá, ettől függetlenül az eset összes körülményét megvizsgáljuk – közölték a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon.
UPDATE:
Bár a gyermekek szülei és a helyi sportklub vezetője is a gyerekek állításait alátámasztó kijelentéseket tettek lapunknak, a rendőrség közleményéből kiderült, hogy csupán a gyermekek képzeletében történt meg az egész gyermekrablási kísérlet, a valóságban nem. Minderről részletesebben itt olvashat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.