Aktuális

Régi pénzeket is dobálnak a perselybe

Címkék
pénz

BLN

2017. szeptember 22. péntek 13:00

Forgalomból kivont pénzt, eurót, dollárt is hagynak a hívek adományként a magyar templomok perselyeiben, de adtak már üres, kitöltetlen csekket is.

A németországi, alsó-szászországi Gieboldehau­sen evangélikus templomának lelkésze, Jens-Arne Edelmann 17 éve gyűjti azokat a tárgyakat, amiket a hívők pénz helyett dobálnak a vasárnapi mise végén körbehordott perselybe. Nem mindenki szeret egyformán adni. Az 53 éves lelkész talált már játék pénzt, gombokat, magyar bankjegyet is, és egészen mindennapos az irodai gémkapocs. De még ezek sorából is kiemelkedett, amikor valaki kutyatápot vagy csokibonbont „adományozott”.

– Nincs ebben semmilyen ártó szándék. Sokan hiszik, hogy az egyháznak amúgy is van pénze, különben nem működhetne. Ismerek olyat, aki azért tett a perselybe gombot, mert szégyellte, hogy pénzt nem tud adni – magyarázta az atya egy helyi lapnak.

Dollár, euró

Ilyen szélsőségekkel a Bors által megkérdezett hazai templomokban nem találkoztak.

Milliók is összejöhetnek

Az egyik református egyházközségben néhány éve 15 millió forint gyűlt össze. Az adományokat ugyanis minden évben egy kiemelt ügy támogatására gyűjtik, akkor épp egy tiszántúli templom építésére.

– Az istentiszteletek után jár körbe a kosár, mindenki látja, ki mit tesz bele. A templom kijáratánál lévő perselybe forintot, eurót is dobnak. Gyakoriak az 500-1000 forintos címletek – mondják az egyik budapesti belvárosi evangélikus templomban.

Egy nagy turistaforgalmú, népszerű soproni katolikus templomban érdeklődésünkre közlik, hogy előfordulnak rég elavult címletek. Dollárt és eurót is rendszeresen találnak, illetve sok, nem európai országból származó valutát.

99 százalékban pénz

Az egyik debreceni református templomban is gyakran fordulnak meg külföldiek. – Mi a kijáratnál lévő perselybe várjuk az adományokat. Tizenöt éves szolgálatom alatt eddig 99 százalékban pénz volt benne. Az idősebb hívek talán nehezebben tudják megkülönböztetni, milyen érmét adnak, így kerülhetett nálunk is lejárt pénz bele – mondja a lelkész.

Politikai gondolatok

Az egyik külső fővárosi kerületben jócskán meglepődött az egyik plébánia papja, amikor a gyűjtés végén egy kézzel írt levelet talált a hívő aktuális politikai gondolataival.

A pap, miután olvasta a sorokat, rögtön kidobta. Ugyanitt valaki több millió forintot hagyott egyszer a templomban. De volt már kitöltetlen, üres csekkhez is „szerencséjük”.

További cikkek

TRAGÉIDA

„Soha nem felejtem el a gázolaj szagát”- Kilencen haltak meg az M7-esen történt buszbalesetben

Sértés

Márki-Zay Péter nevetgélve beszélt arról, hogy sértegette a fogyatékkal élőket

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Sevilla: kölcsönvették a Man. United támadóját – hivatalos

travelo.hu

Így pótolják Thaiföldön a sertéshúst, mely hiánycikk lett

szon.hu

Kiszúrod, ki leste meg hátulról Fannit, vagy ezek a cickók a te tekinteted sem eresztik?

mindmegette.hu

Gyors, egyszerű és brutálfinom: félórás paradicsomos csirke

vg.hu

Lefújja az utazási korlátozásokat az Európai Unió

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: óriási fordítás, a svédek drámai hajrával elődöntősök

mandiner.hu

Márki-Zay kocsmában járt, számon kérték rajta az indiai szemműtéteket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: Április után folytatjuk, és bővítjük a családtámogatásokat + videó

origo.hu

Manöken lányok, politikai nyomás és botrányos koncertek is kísérték a Minit