Ezeket biztosan nem tudta a háziporról!

Ezeket biztosan nem tudta a háziporról!

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 25. 12:30
A port senki sem szereti, mivel állandóan takarítani kell, hogy kiirtsuk a lakásból, az allergiásoknak pedig kellemetlen tüneteket okoznak. A következő tíz állításból kiderül, hogy a közhiedelemmel szemben mi igaz az apró szemcsékről.
Bors

1. A por az univerzumból származik

Ez az állítás igaz. A házipor harminc százalékát teszi ki a meteoritokból származó darabkák, valamit a sivatagi homok. A szél felkapja az apró ré­szecs­kéket, és több ezer kilométerre, egészen Európáig szállítja azokat. A szürke porréteg ugyanakkor hetven százalékban apró lehámlott bőrdarabkákból és a ruhák, textíliák rostjaiból áll össze.

2. A por felesleges

Ez nem igaz, mivel a por elengedhetetlen az élethez. A virágok nem tudnának beporozódni az apró szemcsék nélkül, emellett a porrészecskék nélkül nem képződnének felhők, így eső sem lenne, emiatt pedig a növények és az állatok is eltűnnének a Földről. 

3. Hetente egyszer elég a portörlés

Jó hír, hogy nem kell napokat töltenünk a por eltávolításával, elég csupán, ha heti egyszer elvégezzük, ugyanis ennyi idő kell ahhoz, hogy a rétegekben lerakódó por szemmel látható legyen a bútokon és a különbözô felületeken. 

4. A függöny a legnagyobb porfogó

Habár legjobban a fehér függönyökön látszik a por jelenléte, mégsem ez a legnagyobb porvonzó a házban. Az elektronikai eszközök, mint például a tévé, rádió, számítógép vagy a laptop folyamatosan elektromos áram alatt állnak, amely mágikusan vonzza a port. Már lehet olyan termékeket vásárolni, amelyeket ha ráfújunk a felületre, védőréteget képez, amelyen nehezebben ragadnak meg a szemcsék. 

5. Több por jön be a házba, ha nyitva van az ablak

Ez igaz. Miután egész nap nyitva van az ablak, vastag porréteg keletkezhet a bútorokon. Emiatt inkább este és reggel szellőztessünk, maximum tíz percig, így elég friss levegő jut a lakásba, azonban a szemcsék nagy része kinn marad.

6. A port mi magunk is okozhatjuk

Igaz. Minél többször mozgunk a lakásban, annál nagyobb lesz a por. Ha két ember pár percig a szőnyegen sétálgat, akkor annyi szemcse kerül a levegőbe, mintha elszívott volna egy fél cigarettát. 

7. A lakásban tartott növények porolnak

Hiába látjuk azt, hogy a növényeket gyakran ellepi a por, ez nem jelenti azt, hogy azok porolnak. A virágok körül nagyobb a páratartalom, a víz pedig megköti a port. Emiatt az nehéz lesz, és a súlya miatt a levelekre hullik, emiatt látjuk porosabbnak, mint a többi növényt, bútorokat. Emiatt a növényeket heti egyszer érdemes megtisztogatni, főleg, ha az ablak mellett vannak. 

8. A legjobb nedves ruhával törölni

Sokan így csinálják, azonban nem ez a legjobb megoldás, mivel csak elkenjük a port. A legjobb, ha egy olyan mikroszálas anyagot használunk, amit nem kell vizezni, mivel magához vonzza a szemcséket, így azok nem keverednek el a levegőben sem. 

9. A poros fűtőtest csökkenti annak hatékonyságát

A szemcsék lerakódása akár harminc százalékkal is csökkentheti a fűtés hatékonyságát, amely a pénztárcánkon is meglátszódhat. Közeleg a fűtési időszak, ezért mindenképp érdemes portalanítani a radiátorokat és a fűtőtesteket. A nem hozzáférhető helyeknél használhatunk hajszárítót is, amely kifújja a szemcséket. 

10. A por betegségeket okoz

Ez az állítás hamis, mivel a porrészecskék nem jelentenek veszélyt az egészségre, azonban a bennük található atkák okozhatnak problémát. Egy gramm háziporban akár tízezer atka is él­het, amelyek allergiát válthatnak ki. A porra érzékenyek legjobb, ha poliészterből készült párnát, takarót, illetve szőnyeget választanak, mivel azokat könnyű tisztítani, és gyakrabban moshatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.