Kidobták egy fesztiválról Schmidt Mária LMP-s elnökségi tag fiát

Kidobták egy fesztiválról Schmidt Mária LMP-s elnökségi tag fiát

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 09. 18:05
Bors

Júliusban tartotta a Momentum Mozgalom a Nyitás Fesztivált, amelyen megjelent Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja is. A fiatal politikust a Momentum összes rendezvényéről kitiltották, mert zaklatta a rendezvény többi résztvevőjét.

Eredetileg azért ment le, hogy a két párt közötti együttműködést propagálja, de egészen máshogy sült el a terve. Ungárt a fesztivál második estéjén tették ki, illetve már akkor levágták róla a karszalagot, de csak a következő nap kellett elhagynia a helyszínt annyira rossz állapotban volt.

Papp Gergő, a Momentum kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy egy lány azért panaszkodott az LMP-sre, mert  ráakaszkodott, erősen ölelegette, és azt bizonygatta neki részegen, hogy milyen jó az ágyban.

Egy másik fesztiválozó pedig az éjjel arra ébredt, hogy Ungár befeküdt mellé a sátrába. Végül négszer kellett kikülnie a fesztiválozónak onnan.

Ungár a 444-nek elismerte, hogy nagyon részeg volt, de emlékei szerint inkább a biztonságiakkal balhézott. Arra nem emlékszik, hogy zaklatott volna bárkit is, de bárkitől kész bocsánatot kérni, tette hozzá.

Az azonnali.hu-nak pedig azt mondta, hogy volt ennél már volt sokkal részegebb is, és szerinte megütötték a biztonságiak, de lehet, hogy ő is ütött.

Ungár egyébként Schmidt Mária fia, a Fideszhez közel álló vállalkozó (egyebek mellett a Figyelő hetilap tulajdonosa), valamint történész, a a Terror Háza Múzeum, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.