Aktuális

Extrém adagok: Biztos halálhoz vezet, ha sok csokoládét eszünk

Bors

Létrehozva: 2017.08.14.

Nem is gondolná az ember, de vannak olyan hétköznapi élelmiszerek, amelyek halálosak is lehetnek, ha extrém módon, rengeteget fogyasztunk belôle.

Kávé­­­

Sok ember számára egy csésze fekete a napi rutin része reggelenként. Ahhoz, hogy halálos adagot vigyünk be, összesen hetven csészével kell elfogyasztanunk. Ennyi megivásával ugyanis olyan sok koffein kerül a szervezetünkbe, hogy mindez a szívünk megállását okozhatja.

Gyümölcsök

Szerencsére a gyümölcsökből lehetetlen annyit enni, hogy veszélybe kerüljön az életünk. Narancsból 11 ezer, míg banánból – a benne lévő kálium miatt – 480 darab lenne a halálos mennyiség.

Gyümölcsmag

Egyes gyümölcsfajták magjaival már jobb csínján bánni. A barack- és a cseresznyemag ugyanis cianidot tartalmaz, így már néhány szem elrágása is leállíthatja a sejtek oxigénellátását. 

Csokoládé

A csokiban található teobromin nevű anyagot a gyomrunk nehezebben emészti meg. Körülbelül 85 tábla tartalmaz annyit belőle, amennyi már megoldhatatlan feladatok elé állítaná a szervezetünket. 

Fűszerek

A fűszerek bevitelét gyakorlatilag lehetetlen túlzásba vinni. Azt azonban jó tudni, hogy sóból 48, míg borsból 129 teáskanál a halálos adag. A szerecsendió ezeknél sokkal veszélyesebb: már fél marék is képes végezni az emberrel.

Alkohol

Egy-egy rövidital elfogyasztása még nem veszélyezteti az éle­tünket. A mennyiségre azonban érdemes fokozottan figyelni. Húzóra különösen tilos sokat inni, tizenhárom feles ugyanis már olyan sok alkoholt tartalmaz, hogy leállhatnak azok az agyi funkcióink, amelyek a légzésért és a szívműködésért felelősek.

Víz

Talán kevesen gondolják, de a túlzásba vitt vízfogyasztás is lehet halálos. A szakemberek napi két-három litert javasolnak. Ha viszont rövid idő alatt hat liternél is többet iszunk, az az agysejtek megdagadásához, és halálhoz vezethet.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek