Kellemetlen meglepetés várta azokat a magyar turistákat, akiket vasárnap reggel tett fel az utazási iroda egy charterjáratra Budapesten: a törökországi Antalyába ugyan megérkeztek, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.
A családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, 10.20-kor landoltak Antalyában, de a reptéren senki nem várta őket, az utazási iroda a telefont se vette fel. Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amelyet lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték - mondta.
A Green Holiday honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az UNIQA Biztosító Zrt. szolgáltatja. A szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges intézkedésekről - a vagyoni biztosíték terhére - a kormányhivatal intézkedik a biztosítóval együttműködve.
Az iroda közleményében azt írta, vasárnaptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit.
A dolog pikantériája, hogy az iroda elődje az a Green Travel volt, amelynek utazásszervezői engedélyét novemberben vonták be. A tulajdonos akkor azt hangsúlyozta, hogy az utazási iroda nem ment csődbe, csak nem tudta igazolni a MKEH felé - a jogszabályok alapján az elmúlt három év legmagasabb - vagyoni biztosítékát, miután a 2016-os szezon nem alakult a várakozásoknak megfelően. Ekkor döntöttek úgy, hogy a kiutaztatást a most csődbe ment cég viszi tovább.
Update: az MTI információ szerint az ankarai magyar nagykövetség munkatársai már a helyszínen vannak, hogy segítsenek a Törökországban szállás nélkül maradt mintegy 180 magyarnak. A nagykövetség négy munkatársa - köztük három konzul - már a helyszínen segít a magyaroknak, hogy estére mindenkinek legyen szállása és kapjanak ételt is - tudatta Kiss Gábor ankarai nagykövet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.