Feketét főzött Kádárnak Böbe, a csimpánz

Feketét főzött Kádárnak Böbe, a csimpánz

majom
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 03. 16:00
<p>Nem mondunk azzal újdonságot, hogy az emberszabású majmok a földkerekség legokosabb és legügyesebb állatai. A Bors most közülük mutat be néhány híresebb példányt.</p>
V. Zs. 

A jelnyelvelő

Koko, a síkvidéki gorilla talán az egyik legokosabb ismert majom. Az 1971-ben született nőstény ugyanis tökéletesen megtanulta az amerikai jelnyelvet, amivel képes kommunikálni. A majom nagyjából ezer fogalom jelét tudja használni, és körülbelül kétezer angol szót ért meg. Intelligenciahányadosa az emberi skálán 70 és 95 kö­zött mozog. Az egyik leghí­resebb róla készült videón a nagy mókamesterrel, Robin Williamsszel találkozik, akit meg is gyászolt.

Az albínó

Hópehely a barcelonai állatkert első számú szimbólumának számított évtizedeken át. A gorilla a nevét különleges kinézetének köszönhette, mivel albínó volt. Minthogy ez az állatvilágban is ritkaságnak számít, haláláig hatalmas érdeklődés övezte. A tu­dósok azzal is próbálkoztak, hogy az albínó géneket továbbörökítsék, de egyik kölyke sem lett fehér. Hópehely 2003-ban halt meg, bőrrákban.

A parizerimádó

Böbe a veszprémi állatkertben élt. A csimpánz 1963-ban került Magyarországra, miután Rózsavölgyi Imre Guineában magához vette az elárvult állatot. Nagyon szerette a parizeres szendvicset, és kanállal ette a levest. A kávét is imádta, egy alkalommal még Kádár Jánosnak is főzött egy adagot, aki viszonzásul megölelgette a majmot. A csimpánz 1970-ben pusztult el egy betegségben. Emlékére Romhányi József még verset is írt.

A diplomás

Ah Meng a szingapúri állatkertben élt, ahol maximális tisztelet övezte. Az orangu­tán csaknem harminc filmben szerepelt, számtalan híresség látogatta meg Da­vid Copperfieldtől Michael Jacksonon át Elizabeth Taylorig. Ráadásul oly mértékben tette vonzóvá az országot a turisták szemében, hogy ő lett a világon az első nem emberi lény, aki diplomát kapott az államtól. Ah Meng végül 2008-ban, 48 évesen hunyt el.

A zenész

Kluet, a dél-ausztráliai Adelaide állatkertjében élő orangután azzal vált világszerte ismertté, hogy saját zenéket komponál. Ki is adták 2016-ban kislemezen az egyi­ket, Give Me a Klue címmel. A 20 éves majom egy zenekészítő alkalmazás segítségével ír dalokat, és gondozó­ja szerint muzsikáját erőteljes dzsesszes hatások jellemzik, a kiadott dalban pedig a Rózsaszín Párduc főcímze­néje is tetten ér­hető.

Tarzan barátja

Csita a Tarzan állandó szereplője volt. A magyar származású Johnny Weismüller főszereplésével 1932 és 34 között készült sorozatban a vadember partnereként, hű társaként ő szolgáltatta a komikus betéteket a történetekben. Az 1930 körül született csimpánz egészen 1960-ig Weismüller birtokán lakott. Később egy menhelyre került, és igazi aggastyánkort ért meg, 2011-ben halt meg. Gondozói szerint nagyon ba­rátságos állat volt, aki imádott az ujjaival festeni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.