Aktuális

Koporsóba fekszenek, hogy barátkozzanak a halállal

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.05.30.

Eddig több mint ti­zenötezer dél-koreai vett részt a halálközeli programban. A szolgáltatás lényege, hogy a résztvevőknek előadást tartanak a halálról, majd halotti köntöst öltenek – egy gyertya mellett megírják a végrendeletüket –, befekszenek egy koporsóba, amit aztán tíz percre rájuk csuknak. A beszámolók szerint legtöbbjük gyökeresen átértékelte az életét: a koporsó­ban töltött hosszú percek ráébresztették, mi a fontos. Hazánkban még nem létezik ha­sonló szolgáltatás, de Gőcze Edit kegyeleti szakértő úgy véli, biztosan lenne rá igény.

– Mindenképpen szükség lenne rá, hogy átgondoljuk a halállal kapcsolatos teendőinket – mondta. Singer Magdolna gyászta­nácsadó, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke úgy látja, a dél-koreai program ugyanolyan, mint a különböző fó­biák esetén alkalmazott elárasztás, amikor a szenvedőt szembesítik a félelme tárgyával.

– A halál madarát nem azért kell a vállunkon hordoznunk, hogy riogassuk magunkat, hanem hogy az életet fénylőbben lássuk, és halandóságunk tudatában le­gyünk. A legtöbb ember ezt kitakarja a látóköréből – folytatja a szakember.

– Aki nem keresi az élet és a halál kérdéseit, hogy miért vagyunk itt, mi a küldetésünk, az beleragad a földi dolgokba. Ha azonban szert teszünk spirituális intelligenciára, akkor másképp szemléljük a világot.     

Hazai példák

Magyarországon a hospice-házakban foglalkoznak a távozás előtt álló betegekkel, ott a halál kérdésköre a mindennapok része, és vannak nyilvános kerek­asztal-beszél­getések is a halálról. Ám a szöuli megoldásra még várni kell.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek