Jelzőkutya kellene az epilepsziás Dorka mellé

Jelzőkutya kellene az epilepsziás Dorka mellé

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 31. 11:30
R.K.

Agyvérzést és vértelen stroke-ot is kapott születésekor a most kilenc hónapos Darányi Dorka. Szerencsére sikerrel átvészelte a kezdeti nehéz időszakot, ám a baj nem múlt el nyomok nélkül.

– Két hónapos kora óta epilepsziás rohamokkal küzd, emiatt állandó felügyeletet igényel – mondta a Borsnak az édesanya, Horváth Diána.

– Emellett izommerevsége is van, amin gyógytornával igyekszünk javítani. Az orvosok szerint egy igazi csoda, ugyanis a korábbi tüneteihez képest lényegesen jobb állapotban van. Dorka rohamai az idő múlásával ritkultak, de továbbra is résen kell lenni. Baj esetére mindig a közelben kell lennie egy kétliteres oxigénpalacknak. Folyamatos fejlesztésre van szüksége, amit a kiskunhalason élő szülők egy kiképzett terápiás kutyától remélnek.

– Szeretnénk egy speciális kutyust beszerezni, aki az élet minden területén a kislányunk társa lenne és figyelne rá – magyarázta az édesapa, Darányi Dávid.

Kiképzési idő és költség

Rohamjelző kutya: 18 hónap – 4 millió forint
Vakvezető kutya: 8 hónap – 1–1,5 millió forint
Drogkereső kutya: 6 hónap – 1–2 millió forint
Mentőkutya: 6 hónap – 1–2 millió forint
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.