A 12 éves terrier, Tessa egy idős néni kedvenceként élte az életét egészen addig, amíg Yvonne Radcliffe Kanadába nem költözött, ahova nem merte magával vinni az idős kutyát, nehogy baja essen a repülés közben. Az asszony nem akarta idegenekre bízni Tessát, ezért a szomszédját választotta új gazdának, aki állítása szerint mindig is vágyott egy saját kutyára.
Miután Redcliffe asszony megnyugodott az állat jövőjét illetően, elutazott. Néhány nappal ezután Alan Webster a helyi állatmentő egyesület vezetője talált rá a kidobott kutyára, akinek a nyakán egy üzenet állt, aminben a szomszéd leírta, hogy: mindig is tudta, hogy nem fogja megtartani Tessát, de a szomszédja boldog volt a gondolattól, hogy jó kezekben van kedvence, viszont neki nincs szüksége egy kutyára.
A Tessában levő chip segítségével végül eljutottak a tulajhoz, majd mivel őt nem érték el, a fiához is. A férfi aztán értesítette anyját, akinek majd' megszakadt a szíve, amikor meghallotta, mi történt. A szomszéd azt mondta, hogy a reggel 5-kor megtalált kutya csak egy órán át volt egyedül, de ennek ellentmond, hogy a vele együtt kipakolt holmijai csurom vízesek voltak, ahogy ő maga is.
A szerencsétlen állat pedig, aki semmiről sem tehetett végig, most Rotherhamban került gondozásba, itt várja 12 évesen, hogy valaki hazavigye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.