Aktuális

Segítőire támadt a tini: fogházba küldik a mentőst megkéselő Krisztiánt

Bors

Létrehozva: 2017.04.25.

Forrás: Bors

Megtörten érkezett a Fővárosi Törvényszékre az a fiatal fiú, akit emberölés bűntettének kísérletében nem jogerősen bűnösnek találtak, és 4 év börtönre ítéltek, amelyet fiatal korúak fogházában kell majd letöltenie. Krisztián a tárgyalás során végig lehorgasztott fejjel ült a vádlottak padján. Édesanyja közvetlen mögötte ült, többször is apró érintésekkel próbálta megnyugtatni a gyermekét.

Ahogy arról a Bors korábban már beszámolt: Krisztián 2015 novemberében kábítószert fogyasztott, amelytől rosszul lett a csepeli otthonában. A kiérkezett mentők kórházba akarták szállítani. Útközben azonban az iskolatáskájából hirtelen előkapott egy tizenhárom centi pengeélű kést. Többször is megpróbálta megszúrni az egyik mentőápolót, amely közben azt kiabálta: "megdöglesz!". Ezek közül az egyik a sértett hasát érte, és csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti az életét. A támadót a két ápoló közös erővel, az Üllői útnál teperte le. A három gyermekes családapa azóta haskötővel tud csak dolgozni, öt millió forint kártérítési összeget követel.

Részletek a szerdai Borsban!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek