Hiába fohászkodtak szülei Danikáért, a kómába zuhant kisfiú kedd hajnalban elhunyt a miskolci kórházban. Mint arról a Bors beszámolt: három- és ötéves bátyja már a helyszínen életét vesztette, miután belecsúsztak a szomszédos telken lévő tűzivíztározóba.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy az udvaron játszó gyerekek miképp szökhettek át a medencéhez, miközben nagyszüleik és édesanyjuk is otthon tartózkodott. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz. Ugyanakkor az ügytől független, lapunk által megszólaltatott jogász szerint mindenképp várható az otthon tartózkodó felnőttek meggyanúsítása.
Dr. Magyar György úgy vélekedett: a pontos körülmények függvényében a későbbiekben kiskorú veszélyeztetésére is mérséklődhet az eset minősítése. – Ez akkor következhet be, ha a gyermekek felügyeletét ellátó felnőttek figyelmetlenségük okán nem is voltak tudatában annak, hogy a gyerekek a víztározóhoz átmentek – magyarázta az ügyvéd. – A hasonló ügyekből származó tapasztalataink szerint felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása várható. Egy szülő életében nincs nagyobb büntetés annál, mint hogy saját gyermekét kell eltemetnie – tette hozzá Magyar György.
Ráadásul a szülőknek negyedik, öt hónapos gyermekükről is gondoskodniuk kell, és a környékbeliek azt is tudni vélik, hogy az anya egy újabb babát hord a szíve alatt.
A víztározós telek tulajdonosát nem terheli felelősség. Tankóné Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a heol.hu-nak azt nyilatkozta: nincs olyan előírás, amely az oltóvíztározók kötelező lefedéséről, körbekerítéséről rendelkezne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.