Aktuális

Azt hitte, ismeri a kutyáját? Tévedés!

Bors

Létrehozva: 2017.04.18.

Tény, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, kedvencünk melyik reakciója mire is utal – hívja fel a figyelmet a Mirror cikke, amelyben Nathan Lents fejti ki a legújabb kutatások eredményeit. Ezek szerint kutyánk közel sem azért hunyászkodik meg, miután rosszat tett, mert szégyelli magát, gyakran nincs is tisztában vele, hogy miért kapja a leszúrást, sokkal inkább arról van szó, hogy testbeszédével jelzi, tudja, ki a domináns.

A New York-i John Jay Egyetem biológia professzora szerint eddig teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a kutyák szégyenérzetükben húzzák be a farkukat és lógatják a fejüket, ha úgy érzik, hogy valami rosszat tettek, eddig úgy hittük, hogy ezt már tőlünk emberektől tanulták. Azonban a professzor szerint ennél bonyolultabb a helyzet. A kutyák valójában a közösségben elfoglalt szerepüket féltik, egyáltalán nem tudják minden esetben maguktól, hogy rosszat tettek. Azonban ösztönösen alávetik magukat a köz akaratának, ahogy teszik azt a farkasok is, ha a domináns példány rájuk mordul.

A kutyák számára a közösségben való lét a legfontosabb, így ha megváltozik a viselkedésünk, emelt hangot használunk, akkor függetlenül attól, hogy a kutya tudná, mit is csinált, azonnal elszégyelli magát, jelezve, hogy tudja, ki az erősebb, ezzel is igyekszik elkerülni, hogy kizárják a közösségből.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek