32 kutyája van a magyar szánhúzóbajnoknak

32 kutyája van a magyar szánhúzóbajnoknak

háziállat
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 08. 11:30
<p>A Mátrában az év bármely szakában megtapasztalhatjuk a szánhúzó kutyák erejét, erről Hering Tamás kedvencei gondoskodnak. </p>
Vékony Zsolt

Hering Tamás 1994 óta foglalkozik szánhúzó kutyákkal, a kutyafogathajtással pedig immáron lassan húsz éve. Az eltelt két évtized alatt az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubjának versenyzője számtalan szép eredményt ért el, hiszen több mint 160-szor állt már a dobogón. 

– Igazából Michael Schumachernek köszönhetem, hogy ennél a sportnál ragadtam le, ugyanis őt láttam egyszer egy kutyaszánversenyt reklámozni, s ez nagyon megtetszett – mesélte Tamás.

A sportembert abszolút a kutyák szeretete hajtja, emiatt három éve döntött úgy, valami egészen különleges dolgot hoz létre Mátrafüred vadregényes erdejében. 

– Bár Magyarországon vannak szánhúzótúrák, olyan csak ez az egy van, amely az év bármely szakában élvezhető. Nálunk ugyanis az állatok egy kisautót húznak, amely télen-nyáron bírja a gyűrődést. A kutyáim ereje szépen meg is mutatkozik akkor, amikor belelendülnek és maguk után húzzák a kocsit – fogalmazott.

Tamásnak jelenleg 32 kutyája van, mindegyikük roppant kezes, barátságos és dolgos jószág. Bár a többségük hus­ky, az egyik nagy kedvenc  a veteránnak számító Jack éppen egy Greyster. A fekete, ám vakító kék szemekkel bíró, a húzócsapat élén álló vezérkutya az egyik legintelligensebb mind közül. 

– Bár a vezérek általában hét évig vannak úgymond a csúcson, Jack már ki­lencéves, és még mindig hatalmas erő van benne. Pályafutásom során ke­vés igazán jó vezérkutyával találkoztam, ő közülük az egyik – vallotta be Tamás. Hoz­zátette, az Anakin névre hallgató husky képében szerencsére már a méltó utód is csapatának tagja.

Igaz, mindig a kutya az első, így az ebek naponta maximum két kört mennek. 

– Sokáig egy orosz pár tartotta a rekordot azon a téren, hogy milyen messziről jött hozzánk valaki, aztán nemrégiben Ausztráliából is meglátogattak minket – mesélte Tamás. 

A legfrissebb dobásuk pedig a nyári huskytábor lesz, amely során még jobban megismerkedhetnek az érdeklődők a kutyákkal és a fogathajtással.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.