Norbert Hollókőn lakomázik majd a Bors miatt

Norbert Hollókőn lakomázik majd a Bors miatt

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 04. 10:30
Hu-Zo

Jövő hét szombatig hajthatnak olvasóink a Bors nyereményeire. Most éppen egy székesfehérvári mentős nyert a hollókői Castellum Hotelbe egy kellemes hétvégi pihenést.

– Általában én veszem az újságot, mert szeretem, hogy jó kis sztorik vannak benne, jó hírek és naprakész mindenben – mondta Boka Norbert.

– Most éppen szüleimnél Kincsesbányán egy kisboltba mentem be érte. Miután kiolvastam, odaadtam édesapámnak, és ő kaparta le a matricát. Már a munkahelyem felé tartottam, amikor utánam szólt telefonon, hogy nyertem. Nagyon meglepődtem, mert bár az életben szerencsésnek tartom ma­gam, de nyeremények terén még semmi sem jött össze. Mivel a feleségemmel és a két fiammal évente legalább egyszer el szoktunk menni wellnessezni, nagyon jól jött a nyeremény. A hollókői helyszín kimondottan szimpa­tikus, mert már terveztünk arrafelé kirándulást még a gyerekek nyári szünete előtt – mesélt terveiről nyertesünk.

– Közel áll hozzám ez a munka, már hetedik éve vagyok gépkocsivezető. Szeretem, mert segíthetek az embereken – mondta Boka Norbert, aki azt is elárulta, hogy ha még egy drón is összejönne jövő szombatig, a játék végéig, akkor az a tízéves fiúknak jelentene óriási örömet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.