Teljesen lesokkolta a hír és dühös is volt Claire Farrington, mikor az orvosok a szülés után három héttel közölték, Theo Down-szindrómás. A 40 éves nő mérgében a falba kezdte el verni a kezét, és azt kívánta, bárcsak abortuszt végeztetett volna el magán még, amikor lehetett.
Most, egy évvel később viszont már teljesen máshogy gondolja: „Szégyellem kimondani, hogy el akartam vetetni” – mondta az észak-londoni asszony.
„Úgy utasítottam volna el magamtól Theót, hogy nem is ismertem még, hatalmas hiba lett volna.”
Úgy érezte, hogy ha elmondja párjának, a 27 éves Andrew Papadimitriounak és szüleiknek is a hírt, mindannyiuk élete megváltozik tőle. „Előítéletes voltam a Down-szindrómával szemben, és egyszerűen nem akartam, hogy ez történjen Andrew-val és velem.
A magzatról a 20. héten tudták már, hogy fiú lesz, a 29. héten egy újabb vizsgálatra ment el Claire, ahol „a szülésznő azt mondta, a hasam túl kicsinek tűnik, menjek el másnap egy komolyabb vizsgálatra” – mesélte az anya. Másnap el is ment munka után, nem gondolta, hogy túl nagy baj lenne, de aztán az orvos ott azt mondta neki, hogy a magzat nem jut elegendő oxigénhez, amely miatt nem nő rendesen, úgyhogy császármetszést kell elvégezniük. „Megdöbbentem. El akartam futni. Nagyon megijedtem, úgy éreztem, mintha mindent elvettek volna tőlem” – nyilatkozta később.
Claire-t már haza se engedték a kórházból, három nappal később, tavaly január 18-án császsármetszéssel világra jött Theo, mindössze 964 grammot nyomott. Még csak akkora volt, mint egy mobiltelefon. Tudták, a következő hetekben minden eldől.
A szülés után három héttel mondták el az orvosok, Theo Down-szindrómás. Claire ezen nagyon megdöbbent, mert a korábbi tesztek nem jelezték, hogy valami baja lenne.
Végül négy hónaposan engedték ki a kórházban áprilisban. Claire elindított egy blogot, és sok olvasott a Down-szindrómárol, illetve olyan blogokat követett, ahol hasonló esett meg a családban. A fordulópontot mégis tavaly augusztusi horvátországi nyaralásuk hozta, egyszerűen minden tökéletes volt, mesélte az anya a Mirrornak.
Rájött, hogy nehéz az út, és sokat kell tanulni a Down-szindrómáról, megváltozik az ember élete,de Theo „nem több vagy kevesebb mint egy tipikus gyerek, egyszerűen tökéletes”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.