Aktuális

Kormánybiztos: Blöff volt a Dagályról készült látványterv

Bors

Létrehozva: 2017.02.24.

A kedd esti Egyenes beszéd vendége volt az ATV-n Fürjes Balázs, kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos. Előbb az olimpiai pályázat visszavonása mellett érvelt, majd a Dagály Úszóaréna folyamatosan növekvő költségére tértek át.

Rónai ekkor beszélt arról, hogy mintha a korábbi látványtervek és az elkészült uszoda teljesen máshogyan néznek ki. Rónai szerint a tervrajzok alapján valami szépet képzeltek el az emberek, majd helyette egy „betonkolosszust” kaptak. Erre a kormánybiztos Fürjes (innentől a párbeszéd szó szerinti leirata a 24 alapján):

– Nehéz úgy vitatkozni, hogy nem tényszerű, amit mond. Nem készült terv. 

– Amit megismert a közvélemény, az nem terv volt? Az mi volt?

– Így van. Az egy blöff volt.

– Ki blöffölt?

– Az a helyzet, hogy az egy látványterv volt. Villámgyorsan valakiknek elő kellett varázsolni egy látványtervet…

– Kinek a számára kellett azt elővarázsolni?

– Tessék?

– Kinek kellett azt bemutatni? Azt a látványtervet (...)

– Úszószövetség… akik foglalkoztak azzal, hogy világbajnokság legyen.

– A Nemzetközi Úszószövetségnek adtuk ezt be, ezt a tervet?

– Igen. 

– Akkor átvágtuk őket, akkor magyarán szólva egy blöff tervet beadtunk a Nemzetközi Úszószövetségnek…

– Nem.

– Átvertük őket, aztán most fogadják el azt, amit sikerült ugyanannyi pénzből megépíteni.

– Igen. És mit mond erre, ami elkészült a Nemzetközi Úszószövetség? (…) Azt, hogy ilyen gyorsan, világszínvonalon nem látott még fölépíteni uszodát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika