A lúggal leöntött Erika: Velem próbálják elvitetni a balhét!

A lúggal leöntött Erika: Velem próbálják elvitetni a balhét!

tárgyalás
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 24. 19:17
Ny. A.

Hangosan felhorkant a bíróságon Renner Erika, amikor elhangzott: maga csonkította meg magát forró kamillateával, majd vizezte be ruháit és tekerte be magát egy pokrócba. Ezt egy, a tárgyalásba bevont szakértő vetette fel, akit a nő megtámadásával gyanúsított orvos, B. Krisztián védője kért fel.

– Nem ez az első eset, hogy öncsonkítással vádolnak. Korábban is felmerült már, de a forró kamillatea új – mondta a Borsnak Erika, aki a folyamatos pszichológiai segítség nélkül a tárgyalásokon sem tudna részt venni. – Már semmi sem lesz olyan, mint régen. Ha vécére megyek vagy csak átöltözöm, mindig szembesülök azzal, ami velem történt. Bízom benne, hogy egyszer majd eljutok oda, hogy az életem ezt a szakaszát teljesen elfogadjam.  Szerencsére jó szakemberek ke­zé­ben vagyok – nyilatkozta.

A brutális támadása óta Erika több műtéten is átesett, de az utolsó operáció dátuma még távol van. A legutóbbi beavatkozása is elmaradt, mivel a kórházban nem volt elég aneszteziológus, aki az altatásért felel. Még Erika sem tudja, mikor feküdhet ismét kés alá.

A tárgyalás tétje óriási volt. Az ott elhangzottak alapján dől el, a támadással megvádolt orvost testi sértéssel vagy életveszély okozásával vádolják. Korábban a férfit négy év börtönre ítélték elsőfokon. Erika és partnere egymás kezét szorítva, feszülten hallgatták a beidézett szakértőket. Ők pedig hosszasan taglalták, a férfinek orvos létére tudnia kellett, hogy a nő bebódításával életveszélybe sodorja Erikát. Leállhatott volna a légzése, ami csak a szerencsének köszönhetően nem következett be. 

A tárgyaláson B. Krisztián az utolsó szó jogán ártatlanságát bizonygatta. Szavait Erika könnyes szemmel, láthatóan nehezen hallgatta.

A hátborzongató ügy következő tárgyalását márciusban tartja a fővárosi bíróság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.