Akinek elege van már abból, hogy gyakorlatilag csak uszodában tud szaunázni, annak egészen biztosan felkelti az érdeklődését a Város és Folyó Egyesület exkluzív kezdeményezése. A Duna-part szebbé tételéért dolgozó társaság gondolt egyet, és mobil szaunává alakított egy járművet.
– Először mi sem gondoltuk komolyan, de aztán mégis megvalósítottuk. Körülbelül három hét alatt raktuk össze. Azt szerettük volna elérni, hogy ne csak nyáron, hanem télen is legyen valamilyen programlehetőség a városlakók számára – mesélte az egyik ötletgazda, Tömör Miklós a Borsnak.
A mobil szaunát az év első két hónapjában a Batthyány térnél parkoltatták le, ahonnan az ablakokon át a Parlament, a Lánchíd és a Margit híd is remekül szemügyre vehető izzadás közben. Egyszerre maximum hatan használhatják másfél órán keresztül a fatüzelésű szobát, amelyben átöltözésre és egy frissítő zuhanyra is van lehetőség.
– A vendégeknek csupán fürdőruhát, papucsot és törülközőt kell hozniuk, minden mást mi biztosítunk. Az elején elmondjuk a használati utasítást és az egyéb fontos dolgokat, például, hogy ne felejtsenek el sok vizet inni, járjanak ki levegőzni és a többi. Azt látjuk, hogy nagyon népszerű a dolog, leginkább a harmincas-negyvenes korosztály kedveli – mondta Miklós.
Mindez persze nincs ingyen, a jegyárakat azonban az utolsó forintig a Duna-part szebbé tételére fordítja az egyesület.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.