Aktuális vőlegényével együtt szökött meg a New Yorkban élő Anna Teshu, akit utoljára karácsony este láttak az anyja házában – írja a Daily Mail. Bár a lányról sokáig senki sem tudott semmit, Facebook-oldala január 1-jén új képpel frissült, amelyhez azt írta, Anna Matranga. Vőlegényét Paul Matrangának hívják, a friss bejegyzés pedig arra enged következtetni, hogy a pár azóta már össze is házasodott.
Anna azzal vált ismertté, hogy korábbi jegyesével igencsak különleges kapcsolatot alakított ki, amit nyilvánosan is bemutattak. A 23 éves lány 2015 májusában ugyanis átvedlett akkori barátja, Nathan kutyájának. Az így lezajló eljegyzés után a srác pórázon sétáltatta körbe egy Staten Island-i bevásárlóközpontban feleségjelöltjét.
Akkor úgy nyilatkoztak erről, unalmasnak gondolták, ha csak simán eljegyzési gyűrűt adnak egymásnak, ez a kiskutyás játék jóval izgalmasabb volt. – A póráz és a nyakörv sokkal jobban szimbolizálja a közöttünk lévő elköteleződést – mondta akkor a New York Daily Newsnak Nathan, akivel Anna az interneten ismerkedett meg.
A „kis kedvenc” ráadásul nevet is kapott: Xena, Nathan kutyusa. Anna, azaz Xena ráadásul örömmel posztolt fotókat arról, mennyire szeret lustálkodni egy kicsi ketrecben.
– 13 éves korom óta szerettem volna kutya lenni – mesélt a lány a bizarr fétiséről a New York Daily Newsnak.
A pár kapcsolata ezután megromlott, ráadásul Anna 2015 nyarán bezárta egy autóba Nathan német juhászát, ami a felforrósodó kocsiban hőgutát kapott és elpusztult. Az esetből bírósági ügy lett, a lány ügyvédje azzal védekezett, hogy kliense mentális problémákkal küzd, emiatt történt a baleset.
A lány a szakítás után sem hagyott fel bizarr szokásával, s erről újdonsült barátja sem próbálta meg lebeszélni. Paul Matranga ugyanúgy büszkén pózol a kutyaként térdelő, pórázon lévő Anna mellett, mint korábban Nathan.
Habár az eltűnt házasokat továbbra is keresik, ha Annában valóban vannak kutyaösztönök, előbb-utóbb haza fog találni. Azóta pedig egy videóüzenetet is közzétett, amelyben közli, minden rendben velük, jól vannak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.