Hogy miért is kerül ennyibe ez a papírdarab? Csupán azért, mert a hátoldala hibás. Pontosabban hiányzik róla a teljes nyomat. Nincs rajta se a szám, se az összeg betűvel kiírva és Madarász Viktor: Bethlen Gábor tudósai között című képének is csak a hűlt helye szerepel rajta.
A Bors érdeklődésére Török Imre, az aukciósház munkatársa elmondta: feltételezésük szerint a bankjegy jóformán hibátlan állapota miatt nem vett részt készpénzforgalomban. Magán a pénzen 1998-as dátum szerepel, tehát az új forintkiadás első évében készült, méghozzá 4 846 752.-ként.
Török szerint egyedi darabról lehet szó, mivel ha a nyomdában egy teljes ív hibásan jött volna ki a gépekből, azt biztosan megsemmisítik. – Valószínűnek tűnik, hogy ennél a darabnál a gépen egy alkatrész kihagyott egy ütemet, és az íven belül megbújva átcsúszott az ellenőrzésen – közölte Török Imre. Hozzátette: 1998-ban még jóval több hiba fordult elő a nyomtatásokkor, például a kétezresek esetében nem egyszer lemaradt egy-egy nulla a 2000-ből.
A gyűjtők körében előfordulnak olyan specialisták, akik kifejezetten a hibás, nyomdahibás termékekre specializálódnak. Ennek főleg a bélyeggyűjtők körében van nagy hagyománya. Egy-egy elrontott sorozat ugyanis nem egyszer milliókat ér. A svéd, úgynevezett háromschillinges sárga, amely a tervezett zöld helyett sárgán került forgalomba például közel egymilliárd forintot ér. Hazánkban a Kőbányai-levél az egyik legismertebb, amelyen piros öt krajcáros bélyeg helyett piros három krajcáros bélyeg szerepel, s tíz évvel ezelőtt egy gyűjtő közel százmillió forintért vette meg. Ebből a Bélyegmúzeum is őriz egy példányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.