Mosógépben talált fog oldotta meg a durva betörési ügyet

Mosógépben talált fog oldotta meg a durva betörési ügyet

harapás
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 14. 15:00
<p>A nyugdíjas Ron Parker hónapokkal azután, hogy megharapta egy betörő, talált egy fogat a mosógépében. Ez lett a veszte a harapós rablónak.</p>
Bors

Egy őrült betörő megharapott egy nyugdíjast annak otthonában. Pontosabban a 66 éves Ron Parker ujját harapta meg a 39 éves Lee Francis, de olyan erővel, hogy egy foga is kihullott. Francis végül 720 ezer forintnyi értékkel hagyta el a házat.

De két hónappal később Parker éppen a ruháit mosta, amikor a mosógépében egy fogat talált, Francisét.

A nyomozók DNS-mintát vettek a fogból, összevetették a bűnügyi nyilvántartásukkal, és letartóztatták Francist, aki végül 6,5 évet kénytelen börtönben tölteni.

Parker azzal magyarázta, hogy nem találtak előtte rá a fogra, hogy a történtek után nem akart feltakarítani, ezért a testvére tette meg helyette.

„Volt ott egy nagy rakás ruha, vászon is, amit csak összefogott, és kidobott a szennyesbe. Aztán hónapokkal később végül rávettem magam, hogy kimossam. Halottam a mosógépben, hogy valami zörög, gondoltam, valami aprópénz, de aztán megtaláltam a fogat.”

A harapásra egyébként úgy került sor, hogy Parker a földre vitte a betörőt, aki a harapással tudott elmenekülni, bár mielőtt kiért volna a házból, Parker 93 éves édesanyját is megütötte egy sétabottal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.