A 27 éves Jenna Louise Driscoll háromszor élt nemi életet egy pitbullal: 2014 januárjában, márciusában és áprilisában. A pincérnő ezen kívül megszúrt villával egy vendéget és beleharapott egy gyerekbe, továbbá kábítószert is fogyasztott, illetve adott el - írja a Daily Mail. A bíróság két és félév felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A bíró az enyhe ítéletet azzal magyarázta, hogy a nőnek rendkívül nehéz gyermekkora volt, korábban nemcsak érzelmileg bántalmazták, de fizikailag is.
A bíró attól félt, ha börtönre ítéli, az még inkább rombolni fogja a nő személyiségét. Az ausztrál nő egyébként az összes vádpontban bűnösnek vallotta magát. A kábítószerfogyasztás miatt úgy bocsátották próbaidőre, hogy rendszeresen kell majd drogtesztre járnia.
A kutyával történt nemi érintkezésre úgy derült fény, hogy egykori barátja megörökítette, majd megosztotta a fajtalanságról készült felvételt, vélhetően azért, hogy a nőt megszégyenítse. A terve sikerült, ez volt az egyik leginkább érdeklődésre számot tartó per volt az utóbbi években Ausztráliában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.