Aktuális

Puskával fenyegetőzött a nógrádi sztárrendőr felesége

Bors

Létrehozva: 2016.10.26.

<p>Felkorbácsolódtak az indulatok a csendes Nógrád megyei Bérben három ugató eb miatt. Dr. Bánfi Ferenc, az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) vezetőjének felesége indulatos be­jegyzést írt közösségi oldalára.</p>

Forrás: Bors, MTI

– Kedves béri lakosság! A kutyákat tessék bevinni estére! Különben előveszem a férjem vadászpuskáját és kész – szólt dü­hösen a helyiekhez a fiatalasszony. A csi­nos, Fülöp-szigeteken született hölgy hét éve költözött férjével az észak-magyarországi településre.

Bánfi – aki óriási szaktekintélynek számít a rendőrök között az Európai Unióban –   az asszony facebookos bejegyzése idején Dubajban tartózkodik, ahol az Egyesült Arab Emírségek kormányának felkérésére véleményt alkot két másik szakértővel a kormány kiválósági programja végrehajtásáról, és ajánlásokat fogalmaz meg a fejlesztendő területekre.    

A Bors megkereste Bánfi Annát, komolyan gondolja-e, hogy fegyverrel vet véget a négylábúak éjszakai csaholásának.

– Dehogy gondoltam ilyet, dühömben írtam ki. Egyáltalán nem fenyegetésnek szántam. Sokadszor fordult már elő, hogy az éjszaka közepén arra ébredtem, hangosan ugatnak a kutyáim három utcán flangáló másik állat miatt – magyarázta Anna, akivel a helyiek maximálisan egyet­értenek. 

– Mindig elzavartam őket, de az egész falu zengett a csaholásuktól, a többi kutyát is hergelték. Sokáig vissza sem tudtam aludni miattuk, ráadásul a kisfiam és a kislányom sem tudta kipihenni magát, pedig másnap óvodába és iskolába mentek – mondta láthatóan felindultan a fiatalasszony.

Anna állítja, a vadászpuskához hozzá sem férne, mert elzárva tartja a férje – aki szabadidejében vadászik –, kulcsa sincs a fegyvertárolóhoz. A helyiekkel jóban van, jól ismeri a pár száz fős falu lakóit. Panaszát jelentette a polgármesternél.

– Az utcán kóborló kutyák évek óta gondot okoznak, de hol nem? – tárta szét a karját Maczó László polgármester.

– Persze igyekszünk kezelni a problémát, szóltunk a kutyák tulajdonosainak, ne engedjék éjszakánként az állatokat a faluba. Azóta végre csendesen, békésen telnek az éjszakák – állítja a település első embere.

Nem sokat érnek a szabályok

A kutyatartás szabályait pontosan meghatározza a törvény, ennek ellenére elég nehézkes a betartatásuk. Ez nemcsak a társasházakban élő ebekre és gazdáikra, hanem a kertben tartott kedvencekre is igaz.

Gyakori probléma, hogy a szabadban tartott kutyák ugatásukkal folyamato­san zavarják a szomszédokat. Az állattartásból eredő viták esetén a helyi jegyzőnél lehet panaszt tenni. Ő sem képes azonban csodákra, a nevelés hiánya, illetve a tartás miatt folyamatosan ugató kutyákat nem tudja csendre inteni, kizárólag a polgári törvénykönyv birtokháborítási szabályai szerint járhat el. Ezzel azonban van lehetősége az állattartást korlátozni vagy megtiltani.

Az állattartási szabályok meghatározzák, kutyát csak úgy lehet tartani, hogy – egyebek mellett – a szomszédok nyugalmát ne zavarja. Birtokháborítási pert azonban csupán akkor indíthat az állat ugatása miatt meg­tépá­zott idegrendszerű szomszéd, ha bizonyítja állítását. Pontosan igazolnia kell például az ugatás időtartamát és a hangerejét is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat