Felébredt a kómából és nem volt orra

Felébredt a kómából és nem volt orra

ügyvéd
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 25. 18:00
Bors

Edward Crook felső ajkán 2008-ban keletkezett egy seb. Egyre és egyre nagyobb lett, aztán kiderült, hogy rákos sejtburjánzás - írja a Mirror. Két és fél hónappal azután, hogy kómába esett egy kisebb műtét után, felébredt. Azonnal felfedezte, hogy nincs orra pedig ő arra emlékezett: egy vállműtétre feküdt csak be.

A kórház igazgatója elismerte, hogy életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amíg kómában volt. Bár a terv az volt, hogy pótolni fogják a hiányzó részt, de erre a mai napig nem került sor. Az ok a következő: a férfi már nem bízik a kórházban, és azt mondta, bármit szívesen, csak ne a Manchester Royal kórházban hajtsák véghez azt.  A férfi a műtét óta szinte alig hagyja el a házát, és ha mégis kimerészkedik, akkor bántó megjegyzéseket kap. A boltoni nyugdíjas már halászni és dartsozni sem jár. És ami fájó, az előbbi miatt vállalta be a vállműtétet. 

Crook ügyvédei 3 év után eltűntek, pedig ő leginkább azért perelt, hogy ez mással ne történhessen meg ilyen. “Ha tudtam volna, hogy ez fog történni, sose adtam volna a beleegyezésem a vállműtéthez, amiért úgy tudtam, 10 napig fogok bent feküdni. Mikor felkeltem, nem volt orrom és a szám egy részét is eltávolították, ezt nem lehet elmondani milyen érzés.” A kórház 8 éve mossa kezeit, mondván ők annak is örülnek, hogy a férfi egyáltalán túlélte a dolgot, ugyanis ha nem műtik meg, meghalt volna. 

Több szakértő szerint a felső ajkon növő rákos sejtburjánzás miatt nem kellett volna eltávolítani a férfi fél arcát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.