Titkolják, mikortól hal be a 3-as metró

Titkolják, mikortól hal be a 3-as metró

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 23. 11:30
<p>Hiába kértünk, még mindig nem kaptunk konkrét választ arra, hogy mikor indul a budapesti 3-as metró felújítása.</p>
Hu-Zo

Februárban Tarlós István főpolgármester már belőtte a dátumot, mikorra készülnek el a lepukkant észak–déli metró rekonstrukciójával: 2019. szeptember 30-ig. A felújított szerelvények pedig 2019. június 30-ig állnak forgalomba. A kezdést azonban akkor még nem lehetett tudni, ugyanis azokban a napokban írták ki a közbeszerzést a kiviteli tervek elkészítésére.

Egy júniusi MTI-hír úgy szólt, hogy a metróvonalon a tervek szerint novemberben kezdenének dolgozni, és három ütemben csinálnák meg. A Lehel tértől északra lévő szakaszon kezdik, majd a Nagyvárad tértől délre eső szakaszt építik át. Ezt követné a vonal közepe, belvárosi szakasza – teljes vágányzár mellett. 

A Bors megkereste a BKK-t, hogy most, nem sokkal az iskolakezdés előtt lehet-e már tudni a kezdés pontos időpontját. Ezt a választ kaptuk: „Az észak–déli metróvonal rekonstrukciójának előkészítése a koncepciótervekben meghatározott ütemezés szerint halad. A jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik a közbeszerzési eljárások kiírása és lefolytatása a kivitelezési munkálatok elvégzésére. A korszerűsítés elkezdéséhez szükséges anyagok, sínek, kitérők, beszerzése egy korábban lefolytatott sikeres közbeszerzésnek köszönhetően már megtörtént.”

Pontos időpontot azonban nem kaptunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.