A héten emelt vádat az ügyészség a nyírkátai Cs. Sándor ellen, a férfit biztosítási csalásért marasztalnák el. A vád szerint a 49 éves férfi 2013 novembere és 2014 februárja között összesen 14 biztosító társasággal kötött élet- és balesetbiztosítási szerződést azzal a szándékkal, hogy majd egy későbbi időpontban önmagának szándékosan sérülést okoz és ezáltal a biztosítási összegeket jogosulatlanul felveszi.
Tervének megfelelően 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson bemászott egy éppen elinduló vonatszerelvény utolsó vagonja elé, úgy hogy az induló vonat kerekei mindkét lábán áthaladtak. A megrendezett baleset következtében a férfi mindkét lába olyan súlyosan roncsolódott, hogy azokat amputálni kellett. Cs. Sándor a megrendezett baleset után közel egymilliárd forint biztosítást akart felvenni.
Úgy tűnik, hogy végül nem sikerült bebizonyítani, hogy a terv kivitelezésében Cs. Sándor felesége, Marianna is segédkezett. A nyomozás során a rendőrség korábban még úgy nyilatkozott: felesége aktívan támogathatta akciójában a férfit, hiszen elkísérte a vonathoz, majd a táskájában lévő gumiszorítóval maga kötötte el Sándor lábát. Az ügyészség vádja azonban nem terjed ki az asszonyra. Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közölte: a megrendezett balesetet, mint biztosítási eseményt a vádlott nevében és megbízásából eljárva - de a vádlott szerződésekkel kapcsolatos csalási szándékáról nem tudva - a vádlott felesége jelentette be az egyes biztosító társaságok felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.