Mégis marad Friderikusz a TV2-nél?

Mégis marad Friderikusz a TV2-nél?

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 07. 08:50
Annyi biztosnak tűnik, hogy leült beszélgetni Andy Vajnával.
Bors

A Blikk egyik olvasója szerint a Kempinski hotelben tárgyalt a műsorvezető Friderikusz Sándor és a TV2 tulajdonos, filmügyi biztos Andy Vajna. A lap szerint ez azért sem lehetetlen, mert az újból elinduló Napló riporterének akarta korábban leszerződtetni a műsorvezetőt a csatorna tulajdonosa, aki a műsorvezető lelépése óta sem adta fel, hogy a TV2-nek műsort készítsen Friderikusz – tudta meg a lap a TV2 belső ügyeit ismerő informátortól.

Másrészt Fridinek megszűnt az ATV-s műsora is, és noha ősszel elvileg indul egy újabb, konkrétum még nincs róla.

Bár az olvasó nem hallotta a részleteket, biztos benne, hogy a TV2-höz való visszatérés volt a téma a két férfi között a hotelben.

Friderikusz balhés körülmények között, három nappal az Összezárva Friderikusszal című műsorának forgatása előtt hagyta ott a csatornát még márciusban. Akkor arra hivatkozott, hogy „amikor visszanéztem a TV2 »új« híradóit, a Tények adásait, különös tekintettel arra a botrányra, amely előbb a pedagógussztrájk vezérszónoka, Pukli István, napokkal később az Együtt alelnöke, Juhász Péter üldözését és lejáratását szolgálta, erőteljesen érlelődött bennem az elhatározás, hogy nem folytatom az Összezárva Friderikusszal című műsort sem” – írta akkor közleményében.

Ha elindulna egy Friderikusz által vezetett műsor a TV2-n, akkor is kérdéses, hogy ki lesz a producer. Nem valószínű, hogy a több műsor gyártásában is közreműködő Hajdú Péter, ő ugyanis korábban úgy nyilatkozott, nagyon rosszul esett neki, mikor Friderikusz lelépett, közvetlenül a műsora felvétele előtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.