76 évesen vette át diplomáját Zoltán

76 évesen vette át diplomáját Zoltán

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 01. 12:00
A debreceni egyetem legidősebb friss diplomása, Orosz Zoltán, aki most vehette át 76 évesen jogi diplomáját.
R. A.

Tíz-tizenöt éve tudtam, hogy mindenképpen el akarom végezni a jogi egyetemet – mesélte a Borsnak Zoli bácsi boldogan.

– Ötvenhárom éve diplomáztam gépészmérnökként, sokáig ügyvezető voltam, és gyári főmérnök. Sok jogi kérdés merült fel az ügyintézések folyamán, főleg a rendszerváltás után. Negyven évet dolgoztam le úgy, hogy mindig szembe jöttek különböző jogi ügyek és intéznivalók. Ezek mindig hosszú évekig elhúzódva oldódtak csak meg. Ezt szeretném megváltoztatni – magyarázta.

– Bíróként szeretnék dolgozni a fellebbviteli bíróságon, hogy a komplex tudásomat, amit az elmúlt évek alatt megtanultam, hasznosíthassam. Felmentetném magam a nyugdíj alól és teljes munkaidőben dolgoznék. Remélem, ezt is el tudom érni. Hiszen mind fizikailag, mind mentálisan alkalmas vagyok rá. Legfőbb célom az, hogy elérjem, a bírósági eljárások sokkal gyorsabbak legyenek. Úgy gondolom, hogy erre tudom is a megoldást – mondta. – Két felnőtt gyerekem és két unokám van, de szerencsére, a családom mindenben támogatott, hiszen tudták, mit szeretnék.

– A fiatalok nagyon jól fogadtak az egyetemen, és könnyen beilleszkedtem közéjük. Igaz, kicsit tanárosan kezeltek, de hát ez érthető is, hiszen ekkora korkülönbség mellett teljesen eltérő a stílusunk – fejezte be beszámolóját nevetve.     

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatják

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.